Egységes lesz az EU tagállamok demográfiai statisztikája

2013-10-23

Az Európai Parlament (EP) plénuma tegnap, október 22.-én, első olvasatban, döntő többséggel (616 mellette, 58 ellene, 8 tartózkodás) elfogadta Sógor Csaba RMDSZ-es EP képviselő jelentését az Európai Demográfiai Statisztikákról.



Látszólag technikai jellegű dokumentum tervezetéről volt szó. Az Európai Uniónak (EU) szüksége van pontos és egységes kritériumok alapján számon tartani a népességét, nemzetközi normák által meghatározott kritériumok szerint, ahogy azt az ENSZ is teszi. A dokumentumnak az Európai Bizottság által eredetileg javasolt formájában, a leírt nyilvántartási mód révén, súlyos politikai következményei lehettek volna.

Elemzők szerint, mivel a Lisszaboni Szerződés előírásának megfelelően a Tanácsban a többségi minősített szavazás alapjául fog szolgálni 2014. november 1.-től, olyan törésvonalat okozhatott volna politikai, szociális és gazdasági szempontból az EU "kibocsátó" és "befogadó" tagállamai között, melynek mérete és jellege beláthatatlan következményekkel járhatott volna. Aggodalomra az adott okot, hogy az uniós polgárok élnek szabad munkavállalási lehetőségeikkel, a jelenlegi többszörös krízis következtében milliós tömegek dolgoznak más tagállamokban: az ő nyilvántartásuk a fogadó állam politikai súlyát növeli az egységesített statisztikai nyilvántartás alapján. Könnyen kikövetkeztethető volt, hogy ez hosszú távon megkérdőjelezhette volna magát az európaiság szellemét, az uniós értékelveket, mert egyre hangsúlyosabban szegény és gazdag kategóriákba zárta volna a tagállamokat: az európai szolidaritás és méltányosság elve nem érvényesülhetett volna.

A szavazás nyomán Sógor Csaba szerint a jelentés elfogadott szövege rugalmasságot biztosít a tagállamok számára, hiszen a minősített többségi arányt az összlakosság alapján, tudományosan megalapozott, többek között jól dokumentált és nyilvánosan is elérhető módszerekkel határozhatják meg. 

A képviselő elégedetten nyugtázta, hogy javaslata nyomán sikerült a dokumentum szövegébe két újabb pontot beépíteni. Ezek értelmében a tagállamok megvalósíthatósági tanulmányokat fognak készíttetni, és ez a kötelezettségük nem fog pénzügyi terhet jelenteni számukra, mert az Unió pénzügyi támogatást fog nyújtani nekik e téren. Végezetül - folytatta Sógor Csaba - felülvizsgálati záradék révén garantálja a dokumentum az érintett tagállamoknak, hogy az elfogadott statisztikai módszer nem fogja hátrányos helyzetbe sorolni őket: az Európai Bizottságnak (EB) öt évenként felmérést kell készítenie és az EP elé is kell terjessze következtetéseit, jóváhagyás végett.