Bemutatták az ír elnökségi programot az EP-ben

2013-01-24

A héten az Európai Parlament (EP) szakbizottságainak napirendjén Európai Unió (EU) Tanácsának soros, ír elnökségi program prioritásainak ismertetése szerepelt. A program az alábbi linken olvasható: www.eu2013.ie



A kis ország számára a soros elnökség kettős évfordulót jelent: hetedszerre töltik be az elnöki tisztet, bár ez az első, hogy trió keretében teszik, ugyanakkor az ország EU-tagságának negyvenedik évfordulóját is ünneplik.
 
Az EP Állampolgári jogok, bel-és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságának ülésén (LIBE), kedden, január 22-én, Alan Shatter ír igazságügyi miniszter ismertette országának elnökségi programját, és válaszolt az EP képviselők kérdéseire. Előadásában leszögezte: az ír elnökségnek a maximumot kell nyújtania, hogy a legmesszebbre juthassanak el nemcsak hármas prioritásuk - stabilitás, munkahelyek teremtése és növekedés -, de akciótervük minél több pontjának megvalósításában. - Európa gazdaságát vissza kell hozni az élre, munkahelyeket, növekedést generálva és garantálva. Ezek a célkitűzések határozzák meg az én tárcámat, az igazságügyi feladatokat is - hangsúlyozta. Alan Shatter hosszan elemezte az adatvédelmi csomag jelentőségét, illetve az elkobzásos irányelv kihívásait. Kiemelte a PNR (passenger name record) témát is, mely különös jelentőséggel bír az egész EU biztonságát illetően. A SIS 2 kapcsán szorgalmazta az arra való áttérést, mint prioritást. Végezetül azt ígérte, a bolgár és román csatlakozást is igyekeznek előmozdítani, a vízumok területén pedig annyi dossziét igyekeznek lezárni, amennyit csak lehet. Kiemelte a közös európai menedékrendszer, és a Dublin-rendelet alapvető fontosságát. Az MFF-et (Multi-annual Financial Framework) illetően megerősítette, hogy országa harcol a forrásokért, azért, hogy a növekedés és stabilitás elérésének céljába állíthassák azokat.
 
Sógor Csaba RMDSZ-es képviselő, a LIBE tagjaként több kérdéssel fordult az ülés meghívottjához. Az erdélyi magyar képviselőt elsősorban az érdekelte, hogy fogja kezelni az elnökség az Európai Unió Tanácsában (ET) felmerült, eldöntendő dilemmát, miszerint rendelet helyett esetleg az irányelvek révén történő szabályozást létesítenék előnyben, ti. más-más témával foglalkozik a két jogszabály. A rendeleti forma pl. az Egyesült Királyságnak vagy Magyarországnak nem megfelelő, ugyanis a rendelet minden elemében kötelező, mindent a rendeletben leírtakhoz mérten kell szabályozni a tagállamban, míg az irányelv "mozgásteret" ad. Azaz, ha egy tagállamban a szabályozás már erősebb, mint a rendeletben foglaltak, akkor azokat a rendszereket le kell „butítani”. Jelenleg már annyi tagállamban mutatkozik ez a helyzet, hogy kialakult egy blokkoló kisebbség.
 
Sógor Csaba konkrétan az iránt is érdeklődött, melyek az ír elképzelések, mikor csatlakozna Románia Bulgária, illetve milyen stratégiát követ az ír elnökség, milyen lépéseket tervez ennek érdekében?
 
A kérdésekre Alan Shatten azt válaszolta, hogy országa mindent megtesz a shengeni kormányzás-rendszer reformjának érdekében, és szorgalmazza Románia és Bulgária csatlakozását.