Visszakerült méltó helyére Cserei Mihály mellszobra

2011-09-10

Ismét Csíkrákos központját ékesíti Cserei Mihály mellszobra. A település híres szülöttjének adományok segítségével állítottak újra emléket. A neves történetíró új szobrát, az 1940-ben Szervátiusz Jenő szobrászművész által készített, idén restaurált kopjafát, valamint a szintén új köntösbe öltöztetett központi parkot a csíkrákosi kisboldogasszony falunapok keretében 2011. szeptember 9-én, pénteken adták át hivatalosan.



Cserei Mihálynak 2005-ben állítottak emléket a településen, ám négy évvel később, máig ismeretlen színesfémtolvajok ellopták a több mint 100 kilós, bronzból készült műalkotást. Idén tavasszal egy gyergyóalfalvi kezdeményezésnek köszönhetően adománygyűjtésbe kezdtek a szobor visszaállításának céljából.  . Időközben a segélykérés egyfajta közüggyé vált, magánszemélyek és cégek egyaránt hozzájárultak a korábbi emlékpark visszaállításához. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő is anyagi támogatással segítette a település önkormányzatát.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy hosszas hányattatás után végül sikerült ezt az emlékhelyet újrateremtenünk, amely jelzi, hogy településünk méltón őrzi elődei emlékét. Mindaz, amit az elmúlt hónapokban sikerült létrehoznunk arról tesz tanúbizonyságot, hogy összefogással, jóindulattal csodákra vagyunk képesek” – mondta köszöntőjében Császár Attila, Csíkrákos polgármestere.

Sógor Csaba európai parlamenti képviselő is a csíkrákosiakkal ünnepelt.A székely és magyar zászlók kitűzését követő beszédében arra emlékeztetett, hogy ezek a nemzeti lobogók ugyanazt jelképezik, amit 1940-ben a Szervátiusz-kopjafa is jelentett: itt ismét otthon vagyunk és magunkénak érezzük a hazát. „Valóban itthon vagyunk, de azt nem felejthetjük el, hogy a haza az elsősorban felelősséget jelent, azért a földért és azokért az emberekért, akiket Isten ránk bízott” – hangsúlyozta.

Az EP-képviselő szerint Cserei Mihály História című művét végiglapozva rájöhetünk arra, hogy az Erdély önálló fejedelemségének pusztulását követő időszak semmiben sem különbözik attól a kortól, amelyben most élünk.  – Abban a korban erőt, hitet és biztatást adott a mindenkori hatalommal szemben az, hogy vallották: mindnyájan Isten gyermekei vagyunk és nem lehetünk ellenségek. Cserei Mihály úgy vélte, hogy Erdély pusztulását mi magyarok is megtetéztük azzal, hogy erdélyiek és magyarországiak az összefogás helyett olykor egymás ellen harcoltunk – mutatott rá a képviselő.

-A múlt ismerete és megőrzése nélkül nincs jelen és jövendő. Becsüljétek meg az előttetek jártakat, mert Erdélynek, a székelységnek abban a tudásban rejlik a felemelkedése, amelyet az őseinktől kaptunk és örököltünk. Ez a szobor, illetve ez az országzászlót szimbolizáló kopjafa emlékeztessen bennünket arra a múltra, amelynek örökösei vagyunk, ezáltal pedig felelősök vagyunk a saját jövőnkért is – zárta ünnepi beszédét Sógor Csaba európai parlamenti képviselő.


A köszöntők sorában Becze István, a csíkszéki RMDSZ elnöke is szólt az ünneplő közösséghez, aki elmondta: ez az emlékhely az újrakezdés szimbóluma. „Mi magyarok mindig képesek kell legyünk újrakezdeni, újra és újra egyaránt küzdenünk kell identitásunkért, hagyományainkért és anyanyelvünkért” – fejtette ki.
A csíkrákosi központi park hivatalos avatója a kopjafa és szobor megkoszorúzásával ért véget.

Fotógaléria