A szociális Európa mozgatóereje lehet a Nemzetközi Családév 20. évfordulójának előkészítése

2011-06-30

Az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) által 1994-ben meghirdetett Nemzetközi Családév 20. évfordulójának tervezett eseménysorozatát hosszas munkálatok készítik elő. Ezek első mozzanatát képezte az "Interregionális szolidaritás: felfogások, jogok, felelősségek" című nemzetközi konferencia, melyre Brüsszelben, az Európai Parlamentben (EP), szerdán, június 29-én került sor.


A résztvevők - ENSZ tisztségviselők, EP-képviselők, kutatók, egyetemei tanárok, civil szervezetek képviselői - egyhangúan a család növekvő szerepének szükségességét hangsúlyozták, főleg a családi hálózatok  révén  (family network), melyeknek tagjai  kölcsönösen segítik egymást, illetve különböző szolgáltatásokat szerveznek meg (mikro-hitel, juttatások, digitális tanfolyamok, stb.) A hozzászólók véleménye és az ismertetett kutatási eredmények szerint minden család számára új kihívást jelent megtalálni tagjainak szerepét a modern életben, a felgyorsult életritmus közepette, hiszen az, hogy milyen családi körülmények között nő fel egy gyerek, nagyban befolyásolja, milyen felnőtt válik majd belőle.

Fokozottabb társadalmi összefogást, nagyobb szociális segítségnyújtást sürgettek az egyre növekvő számban előforduló, ún. problémás esetek kapcsán: sokgyerekes családok, munkanélküli szülők, gyereküket egyedül nevelők, fogyatékos gyereket nevelő szülők.

Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő hozzászólásában hangsúlyozta a családpolitika iránti elkötelezettség fontosságát, a családpolitika szerepét a társadalmi folyamatok alakulásában és a család által képviselt társadalmi és gazdasági előnyöket. - A mindenkori kormánynak családbarát politikát kell folytatnia és támogatnia kell a gyerekvállalást, mert nem kell, nem lehet kizárólag a bevándorlási politikára alapozva egyensúlyozni a társadalom elöregedését - mondotta Sógor Csaba.