Többet kell beszélnünk az RMDSZ által elért eredményekről - Sógor Csaba és Biró Rozália Bihar megyében

2007-11-06

Kedd reggel a munkába igyekvő nagyváradiaknak kedveskedtek C-vitaminnal az RMDSZ jelöltjei. Sógor Csaba és Biró Rozália néhány szót is váltott az emberekkel, azt hangsúlyozva, hogy fontos elmenni szavazni november 25-én.


A csapat egyik része Sógor Csaba vezetésével Borsra látogatott, abba a faluba, amelynek neve nagyon sok erdélyi magyarnak ismerős. Borson mindenki átutazott már, de kevesen tudják azt, hogy az egyik leggyorsabban fejlődő vidéki település. Bors polgármestere örömmel fogadta a szenátort, és elmondta, hogy jól érzékelhető, mit jelent RMDSZ kormányzati szerepvállalása. Korábban a települések vezetőit soha nem tekintették partnernek, most viszont megvalósíthatják terveiket. Az erdélyi magyarságnak eredményekre van szüksége - értettek egyet a borsiak Sógor Csabával, aki arról beszélt, hogy most nagy esélyt kapott közösségünk és nagyon kell vigyáznunk, hogy ne rontsuk el az új honfoglalást.

„Független magyar jelölt is indult az RMDSZ ellen a 2004-es helyhatósági választásokon Nagyváradon. Nem jutott be a tanácsba, de elegendő szavazatot elvitt ahhoz, hogy az RMDSZ-nek nyolc helyet csupán hét városi tanácsosa legyen” - mutatott rá Biró Rozália Köröstarjánon arra, milyen következményei lehetnek annak, ha a magyar közösség tisztségviselői nem egy emberként lépnek föl érdekeink védelmére. „A független jelölt által elvitt szavazatokon múlt az, hogy Nagyváradon elegendő városi tanácsosunk legyen ahhoz, hogy fontos döntéseket ne lehessen meghozni a mi beleegyezésünk, szavazatunk nélkül” - magyarázta az alpolgármester asszony, aki szerint a bihariaknak mindenképpen tanulniuk kell az esetből, és levonniuk a következtetést, nem szabad olyan versenyhelyzeteket teremtenünk, amelyből a romániai magyarság vesztesként kerülhet ki.

Egy ember nem tudhat mindent, ezért politikusokból és szakértőkből álló csapatra van szükség az eredményes képviselethez. A román közéleti szereplők sem vállalnák fel kisebbségi ügyeinket. „Bármennyire jó indulatú is legyen, román politikus nem tudja a mi érdekeinket úgy képviselni, mint egy magyar. Egyszerűen azért, mert nem érzi sajátjának a magyarság problémáit” - mondta el a köröstarjániaknak Biró Rozália, aki szerint két befutó helyen lévő EP-képviselőjelölt kollégája, Frunda György és Sógor Csaba szakmai és politikai tapasztalata alkalmassá teszi a romániai magyarság brüsszeli képviseletére.

Hegyköz vidékére is ellátogatott az RMDSZ csapata, Hegyközcsatáron Sógor Csaba az európai parlamenti választások fontosságát hangsúlyozta, kiemelve azt is, hogy a következő két évben ötször lehet szavazni és bizony minden szavazat számít.

Az RMDSZ EP-képviselőjelöltje Mezőtelegden a nemrég felújított árpádkori templomot látogatta meg, ahol még láthatóak a XIII-XIV. századi freskók.

Örvénden az emberek arra voltak kíváncsiak, hogyan segítheti az RMDSZ-es EP-képviselők munkája az itthoni tisztségviselőkét. „Úgy tekintem saját képviselőjelöltségem, mint egy gesztust, amely arra ösztönöz, hogy itthonról teljes erővel támogassam és segítsem kollégáim munkáját. Mert ha például Frunda György tájékoztat Brüsszelből, melyek ott az uniós pályázási prioritások, hogyan pályázhatok sikeresen Nagyváradon, és mekkora összeg áll rendelkezésemre, akkor én itthon már ismerem a konkrét lehetőségeket, és azt is tudom, hogyan hasznosíthatom itthon azt, amit Frunda kollégám tud, mert ott van ahol a minket is érintő döntéseket meghozzák ” - szögezte le Nagyvárad alpolgármestere.

Élesden találkozott a Biró Rozáliát illetve Sógor Csabát kísérő két kampánykaraván. Nagyvárad alpolgármestere és stábja korábban érkezett a lakossági fórum helyszínére. Biró Rozália éppen kollégája, Sógor Csaba szenátor politikusi rátermettségéről beszélt, valamint azokról a keresztény értékekről, amelyeket lelkészként és tapasztalt politikusként képviselni fog a brüsszeli politikában, amikor Sógor Csaba betoppant a terembe és mosolyogva üdvözölte a fórumozókat.

Az élesdi lakossági fórumon azt kérdezte Biró Rozáliától egy helybéli asszony, hogy az RMDSZ miért nem számol be gyakrabban az eredményeiről, miért csak a hibákról tudnak az emberek? „Ha erről többet beszélnének, könnyebben meg lehet győzni a választókat, hogy az RMDSZ-re szavazzanak” - mondta végül a kérdező. „Az RMDSZ 17 éves munkájáról kell itt beszélnünk. Ez nem kis munka. A magam nevében csak azt tudom erre mondani, nem szeretek dicsekedni alpolgármesteri megvalósításaimmal, pedig bőven be lehetne számolni az eddig elért eredményekről. Mi, magyarok, sokkal könnyebben megtaláljuk mindenben a hibát, megfeledkezünk sikereinkről. Az RMDSZ által elért célkitűzések közül itt csak a restitúciós törvényt említeném példaként. Romániában az ingatlan visszaszolgáltatásnak ezt a formáját az RMDSZ fogadtatta el. Európában mindenütt pénzösszeggel kárpótolják az államosított ingatlanok tulajdonosait, csak nálunk adták vissza természetben az elkobozott épülteket, javakat. Gondoljuk csak el, mit jelent ez, mekkora fontossággal bír a magyar történelmi egyházak számára, hogy ezekkel az épületekkel visszakapták történelmük egy részét is” - válaszolta az élesdi asszony kérdésére az RMDSZ európai parlamenti képviselőlistájának negyedik helyezettje, aki a továbbiakban „ezen az eredmények fényében” a jelenlévők és hozzátartozóik támogatását kérte november 25-én.

Sógor Csaba elmondta, nagy családban nőtt fel, így jól tudja, hogy meg kell beszélni a problémákat, de azt mindenképp a család kötelékén belül kell megtenni, és nem engedhetjük meg magunknak, hogy kivigyük az utcára. Magyarországon is összefogtak, például a magyar pártok europarlamenti képviselői félre tudták tenni nézeteltéréseiket akkor, amikor a Tokaji bort kellett megvédeni és levédetni a magyar márkát, mutatott rá a szenátor.