Sógor Csaba európai parlamenti képviselő Állásfoglalása a koszovói helyzet kapcsán

2008-02-20

Vasárnap személyesen voltam jelen Pristinában. Ritka, hogy egy ország függetlenségének kikiáltásakor jelen legyünk. Jelenlétemet üzenetnek szántam: ha fájdalmas is sokaknak ez a döntés, olyan körülmények között hirdették ki, hogy nem féltünk.


A függetlenséget abban a szállodában jelentették be, ahol évekkel ezelőtt a bejárati ajtón a következő felirat fogadta a vendégeket: kutyáknak és albánoknak tilos a bemenet!

Azt a folyamatot, ami Koszovó függetlenségét elindította, nem az EU kezdeményezte. Szerbia indította el azzal, hogy nem garantálta az adott területen élő állampolgárai számára az alapvető emberi jogokat, egyéni és közösségi jogokat.

A Romániai Demokrata Szövetség (RMDSZ) azt az álláspontot képviseli, miszerint Romániának mielőbb el kellene ismernie Koszovó függetlenségét. Akik vonakodnak elismerni a fennálló helyzetet, azoknak talán saját országon belüli kisebbségeikkel is vannak rendezetlen ügyeik.

Megalakulása óta az RMDSZ kizárólag politikai, parlamenti eszközökkel kívánt és kíván most is küzdeni az erdélyi magyarság jogaiért, elutasítva az erőszakos eszközöket.

Most már mindenki számára világossá válhat, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségek egyéni és kollektív jogainak kérdése nem lehet csupán egy ország belügye. Ideje kidolgozni az Európai Unióban (EU) egy egységes, mindenki számára kötelező érvényű, kisebbségeket is megnyugtató egyezményt.

Az Európai Unió legfőbb feladata az, hogy ne csak Koszovónak és Szerbiának, hanem az egész nyugat-balkáni térségnek nyújtson segítséget a térség stabilitása, gazdasági és társadalmi fejlődése terén.