2010 - A szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve

2010-01-29

A 2010-es évet az Európai Unió a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének nyilvánította. A kezdeményezés célja, hogy az európai polgárokban jobban tudatosuljon a szegénység különböző formáinak súlyossága és az a törekvés, hogy a társadalmi kohézió fokozása hozzájárulhat egy jobb, igazságosabb és befogadóbb Európa megteremtéséhez.


A célkitűzés jegyében idénre tervezett eseménysorozat nyitányára január 27-én az Európai Parlament (EP) brüsszeli székhelyén került sor. A szemináriumon a Caritas Europa páneurópai szervezet Zero poverty - Act now / Zéró szegénység – Cselekedj most! elnevezésű éves kampányát, azonos című kiadványát és aláírásgyűjtési akcióját ismertette a szerzőcsoport. A Zéró szegénység – Cselekedj most! dokumentumkötet teljes anyaga a szöveg végén található linkre kattintva érhető el.

Sógor Csaba a Caritas Europa 44 országból származó, nemzetközi munkacsoportjának alkotását méltatva kifejtette: "- Nemcsak olvasmánynak, hanem ideális munkaeszköznek is tekintem, jogalkotói tevékenységhez és aktív politikai döntések meghozatalához egyaránt. Hivatkozásaik, a számadatok és a külön fejezetbe gyűjtött, személyes jellegű vallomások hiteles figyelemfelhívó eszközök."

A Caritas Europa honlapján elektronikus aláírásgyűjtő kampányt indított a szegénység felszámolása érdekében. A 2009. december 1-én hatályba lépett Lisszaboni Szerződés szerint ez a civil kezdeményezés - ha sikerül egy milliónál több aláírást összegyűjteni - kötelezheti az Európai Bizottságot (EB), hogy uni ute;s szintű hatékony intézkedésrendszert dolgozzon ki a szegénység és a társadalmi kirekesztés felszámolására.

A Caritas Europa Zéró szegénység – Cselekedj most! akcióját támogatni kívánók az alábbi linken csatlakozhatnak a szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem felszámolását szorgalmazók névsorához: http://www.zeropoverty.org



Alább rövid összefoglalás olvasható a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai évének jegyében Romániában tervezett eseményeiről.

Az év tematikájához kapcsolódó európai szintű rendezvények mellett az egyes tagállamok saját nemzeti programokat szerveznek, amelyek a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemmel kapcsolatos konferenciákat, a polgárok szociális jogairól szóló információs kampányokat és a jelenséggel kapcsolatos kutatásokat foglalnak magukba.

A 2010-es Európai Év költségvetése 17 millió euró, melyből 9 millió euró használható fel tagállami programokra 50 százalékos tagállami társfinanszírozás mellett.

Romániában a programsorozat országos nyitányaként február 19-én Bukarestben országos konferenciát szervez a Munka-, Családügyi és Szociális Védelmi Minisztérium (a továbbiakban Minisztérium), melyen a politikai osztály képviselői mellett a téma szakértői és civil szervezetek számára ismertetik az Európai Év célkitűzéseit és további programpontjait.

Az Európai Év témájához kapcsolódóan Románia prioritásként jelölte meg a gyermekszegénység elleni küzdelmet, melynek érdekében Gyermekek Olimpiája – A Jövőért címmel versenysorozatot szerveznek a tehetséges, ám szegény családokból érkező gyermekek számára. A verseny nem az iskolai tananyagra, hanem a kézségekre fog épülni, várhatóan április-májusban fog lebonyolódni, a díjátadó ünnepség a Nemzetközi Gyermeknap alkalmából június 1-én lesz.

A szegénységhez köthető problémák jobb megismertetése érdekében februárban indítják „Az újságíró – társadalmi szereplő” nevű versenyt, melyre tányfeltáró jellegű cikkekkel nevezhetnek be azok az újságírók, akik nemcsak egy társadalmi probléma bemutatását végzik el, hanem az adott probléma lehetséges megoldási alternatíváit is megpróbálják minél szélesebb rétegekhez eljuttatni. Mivel a verseny egész évben fog tartani, a díjátadó ünnepségre decemberben kerülhet sor.

Az év második felétől indítja a Minisztérium a szociális jogokról szóló információs kampányát, melynek keretében nyomtatott információs anyagok terjesztése mellett rövid rádióspotok sugárzásával hívja fel a figyelmet a társadalmilag nehéz helyzetben lévő egyének jogaira.

Végül decemberben kerül sor az év során szervezett események áttekintésére és várható hatásainak számbavételére az országos záró konferencián.

Romániában a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni év jegyében zajló események összköltségvetése 719 ezer euró.