Fogyatékkal élők pályamunkáit díjazta a sepsiszentgyörgyi Keresztyén Diakónia Alapítvány

2010-12-11

A sepsiszentgyörgyi Keresztyén Diakónia Alapítvány idén először adta át a fogyatékkal élő képzőművészek számára létrehozott díját. Az Erdély-szerte meghirdetett pályázati felhívásra összesen 115 pályamunka érkezett, amelyekből 2010. december 10-én kiállítás nyílt az alapítvány által működtetett Írisz Házban.



A Keresztyén Diakónia Alapítvány októberben meghirdetett pályázatának díjátadását decemberre időzítette, a Fogyatékkal Élők Világnapja alkalmából. A legjobb pályamunkák készítői pénzjutalomban részesültek. A díjátadás során két első helyezettet is megneveztek, akik között 400 eurót osztottak szét. A pályamunkák szakmai elbírálói elmondták: sok olyan alkotás készült, amely bármelyik elismert képzőművész munkája közt megállná a helyét.

A Keresztény Diakónia Alapítvány által működtetett központ munkájáról, illetve a sérült fiataloknak létrehozott díjról Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő is elismerően szólt. A jelenlévőkhöz intézett köszöntőjében elmondta: az Európai Parlament is szegényebb lenne azon kollégák nélkül, akik fogyatékosságaik ellenére is megfelelően ellátják képviselői munkájukat. -Fontos, hogy a fogyatékkal élők számára lehetőséget tudjunk biztosítani arra, hogy kipróbálhassák mihez van tehetségük és mi az, ami iránt érdeklődnek. Meg kell teremteni az alkotás lehetőségét, hiszen ők is, ahogyan a legtöbb ember, ez által tudnak igazán kibontakozni – emelte ki a képviselő, aki az EU-s pályázati lehetőségekre is felhívta az Írisz Ház működtetőinek figyelmét.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az eseményen elmondta: amint az a Kovászna Megyei Tanács költségvetéséből is kitűnik, kiemelten támogatnak különböző szociális tevékenységeket, ugyanis a büdzsé 42 százalékát a szociális kiadások fejezetén belül költik el.

A kiállítás megnyitójának programját a budapesti látássérült zongoraművész, Érdi Tamás fellépése színesítette, aki az ünnepség után az árkosi kastélyban is koncertezett a nagyközönség előtt.

Az Írisz Házat másfél éve nyitották meg, főként holland és német támogassal, illetve helyi vállalkozók, az önkormányzat és az állam hozzájárulásával hozták létre. A térség egyetlen olyan intézménye, ahol fiatal fogyatékkal élőknek biztosítanak munkalehetőséget. A központban gyertyaöntő műhely, ruhaválogató nagybani kereskedés működik és egyéb különböző kézműves foglalkozásra is lehetőség van, jelenleg 12 fogyatékkal élő személynek adnak munkát. Makkai Péter árkosi lelkész, a Keresztyén Diakónia Alapítvány koordinátora elmondta, hamarosan megnyitják Sepsiszentgyörgyön azt a használtruhákat kínáló üzletüket, ahol fogyatékkal élők látják majd el a napi feladatokat.