Német és elzászi eprészektől tanulhattak a Szatmár megyei epertermesztők

2010-06-17

Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti (EP) képviselő jóvoltából Szatmár megyei eprészek kétnapos németországi és elzászi tanulmányúton vettek részt. A képviselő 2009-es kampánya során jelezte, hogy több jellegzetes hazai terméket, nem csupán a “pityókát”, hanem az erdélyi epret is népszerűsíteni kívánja Európában.


Sógor Csaba kampányígéretének megfeleloen, folyó év június 15 és 16-án három fos Szatmár megyei csoportot látott vendégül Strasbourgban és környékén: Túrterebesrol Kornis Ágnest, Halmiból pedig Suháni Jánost, akik magánvállalkozókként epertermesztéssel foglalkoznak, valamint Fodor Istvánt, a Szatmár Megyei Mezogazdasági Kamara igazgatóját.

 

Elso nap a szatmáriak egy oberkirchi 5,5 hektáros területen fekvo gyümölcsfeldolgozó és csomagoló üzemet tekintettek meg, ahol Wieland Joseph vezette végig oket. Az OGM Oberkirch szövetkezet részlegvezetoje elmondta: egyesületük háromezer aktív tagot számlál, közülük mintegy négyszázan foglalkoznak epertermesztéssel. A német település gyümölcsfeldolgozó üzemébe 80 kilométeres körzetbol szállítják különféle terméseiket a környékbeli termelok.

 

A tanulmányút másnapján egy francia ajkú elzászi epertermeszto fogadta a szatmári csoportot. Franciaország északkeleti régiójában mintegy ötven eprész tevékenykedik. Olivier Grinner, a szatmáriak vendéglátója, 8 hektáron, tíz fajta epret termel. Az eprész termoföldjének egy részén, három hektáron, bárki leszedheti, és fél áron megvásárolhatja a zamatos eperfajtákat. Ez az úgynevezett „self collecting” módszer nagy népszeruségnek örvend a helyi fogyasztók körében. 

 

A szatmári eprészek elmondása szerint a nyugati epertermelok technológiája és alkalmazott módszerei magas színvonalat képviselnek, és számukra is példaértékkel bírnak.

 

Sógor Csaba EP képviselo a tapasztalatcsere kapcsán hangsúlyozta, szükség van arra, hogy az erdélyi gazdálkodók megismerjék a fejlettebb termelési eljárásokat, ugyanis ez segíthet abban, hogy mezogazdasági szempontból is felzárkózzunk a nyugathoz. „Az oberkirchi szövetkezet jó példa lehet az erdélyi gyümölcstermelok számára is, mert szervezettsége és muködésrendje azt bizonyítja, hogy a gazdálkodók összefogásával nagyobb eredményeket lehet elérni” – fejtette ki a képviselo.


Sógor Csaba azt is hozzáfuzte: lépéseket kell tenni annak érdekében, hogy a magyarországi gyümölcsfelvásárlók és árusítók ne csupán a nyugati országokból, hanem tolünk, keletebbrol szitén importáljanak, és többek között a neves szatmári epret is polcaikra tegyék.