Brüsszelbe látogattak a diák-üzletemberek

2010-03-17

Az idei március 15-i megemlékezések kapcsán parlamentlátogatásra hívta meg Sógor Csaba erdélyi magyar európai parlamenti képviselő az Ifjúsági Üzleti Program (IÜP) nyerteseit. A Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány által évente megrendezett verseny az üzleti élet világába kalauzolja a diákokat, az egyhetes program alatt a csapatoknak megvalósítható üzleti tervet kell felépíteniük és bemutatniuk a szakértő zsűri előtt.


Az idén 10. évét betöltő IÜP Budapesten és Csíkszeredában tart egy hetes intenzív üzleti- és vállalkozói képzést középiskolásoknak, illetve Beregszászon első éves egyetemistáknak valamint középiskolásoknak. A verseny nyerteseit Sógor Csaba Brüsszelben látta vendégül, lehetőséget biztosítva a diákoknak és felkészítő tanáraiknak, hogy Európai Parlament Magyar Delegációjával és a brüsszeli magyar közösséggel együtt ünnepelhessék az 1848-49-es forradalom évfordulóját.

„Rendkívülinek tartom az IÜP kezdeményezést, ugyanis a modern kor gazdasági kihívásaira való felkészülés mellett a keresztény értékrendet és etikát is átadja a következő generációnak. Ugyanakkor nagy öröm számomra, hogy Kárpátaljáról is vannak nyertesei a versenynek. A látogatás és a brüsszeli ünnepi eseményeken való részvétel által szimbolikusan hozzájárulhattunk a Kárpát-medence magyarságának európai egyesítéséhez” – nyilatkozta a képviselő.

A verseny Calasanctius Training Program (CTP) része, mely 1994-ben az Egyesült Államokban magánkezdeményezésből indult azzal a céllal, hogy magyar keresztény fiatalokat támogasson amerikai tanulmányi lehetőségek biztosításával. A program eddig közel 150 diáknak tette lehetővé külföldi tanulmányát, közülük több mint 40-en diplomát is szereztek. A képzések elsősorban gazdasági, kommunikációs, egészségügyi, valamint társadalomtudományok területeire összpontosítanak. A program azóta saját ösztöndíjalappal és alumni csoporttal bővült. A Calasanctius Training Porgram mottója „Érj el sokat, élj mértékletesen, és adjál vissza a környezetednek” az önkéntesség és társadalmi felelősség fontosságára alapoz, így a hazatérő fiatalok a jövő vezetőiként már szemléletükben hordozzák a társadalmi szerepvállalás igényét. A CTP alumni 2000-ben hozta létre az Ifjúsági Üzleti Programot, melynek célja, hogy az ösztöndíjban részesült diákok tudásukból és pénzükből juttassanak azoknak, akiknek szüksége van erre.