Felmentették az Egunkaria szerkesztőit

2010-04-13

A madridi bíróság folyó év április 12-i ítéletében felmentette a baszk Egunkaria nevű újság öt szerkesztőjét. Az ítélet indoklása szerint a vádlottak semmilyen kapcsolatban nem álltak az ETA baszk terrorszervezettel, így a lap megszüntetését önkényesnek minősítették a bírák.


A bíróság meglátása szerint a vád azon a hibás feltételezésen alapult, hogy minden, ami a baszk kultúrával kapcsolatos és baszk nyelven népszerűsíti a kisebbségi közösség törekvéseit, az ETA befolyása alatt áll.

Az ügy előzménye, hogy 2003-ban a spanyol hatóságok betiltották az Egunkaria működését, szerkesztőit öt napig kínozták, jogi védelemhez való jogukat megtagadták, és bírósági eljárást kezdeményeztek ellenük. A megalapozatlannak bizonyult vád szerint az újságírók támogatták a hivatalosan is terrorszervezetként nyilvántartott ETA tevékenységét, kapcsolatot tartottak fenn annak vezetőivel, és anyagi segítséget is elfogadtak tőlük.

A mostani döntéssel minden vádpont alól felmentett öt szerkesztő egyikét, Martxelo Otamendit, az Európai Parlament (EP) kisebbségi frakcióközi csoportja (Õshonos Kisebbségek, Nemzeti Közösségek és Nyelvek Intergroup) is fogadta március 3-i ülésén. Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a meghallgatást követő felszólalásában elítélte a kisebbségi sajtó képviselőinek mondvacsinált okokkal történő meghurcolását. Az erdélyi magyar képviselő véleménye szerint az Egunkaria fizikailag is bántalmazott szerkesztőinek ügye olyan emberjogi és kisebbségi jogi kérdés, amely ellen nemcsak nekünk, kisebbségieknek, hanem mindenkinek, a többségieknek is tiltakozniuk kell.