Európáról Zeteváralján - Sógor EP képviselő diákok között

2009-07-10

Testvértelepülések kapcsolatfejlesztésére kiírt EU-pályázaton pályázaton nyert támogatással Zetelaka vendége volt egy szűk hétre két Unióbeli testvér.


Testvérteleülések kapcsolatfejlesztésére kiírt EU-pályázaton pályázaton nyert támogatással Zetelaka vendége volt egy szűk hétre két Unióbeli testvére – Balatonfenyves és a lengyelországi Zduny kisgimnazistáinak egy-egy 20-20 fős csapata. Harmadik alkalom ez a találkozó. Balatonfenyvesen volt a rajt, aztán a tavaly Zduny, idén meg Zetelaka volt a találkozók helye és jövőre, a szándék szerint, Balatonfenyvesen zárulna a kör.

Hat környezetismerkedéssel, tájjárással, sportvetélkedőkkel, kirándulással és EU-ismereti vetélkedőkkel tele nap a megtervezett program. Ennek a sorozatnak volt kiemelkedően emlékezetes része - a rendezők és a részvevők szerint - a három nemzet kis követeinek esti találkozója Zeteváralján Sógor Csaba EP képviselővel csütörtökön, július 10-én.

A képviselő a nap délutánján Brüsszelből indult gépből szállt ki a marosvásárhelyi repülőtéren és onnan koraeste érkezett Zeteváraljára, hogy eleget tegyen a szívélyes meghívásnak.

A keresztény értékek és a tolerancia gondolatköre volt a beszélgetés indító témája, amelyre Európában talál egyedülálló példa a lengyel-magyar-erdélyi több évszázados kapcsolatból megőrzött Szent Hedvig, vagy lengyel nevén Jadwiga magyar királylány szép élete. Az időben egy pici ugrással tovább a mai Európában a versenyképességet egyedül meghatározó tudás történelmi példáját is adja ez a hármas kapcsolat: Báthori István erdélyi fejedelem, a székely hadak segítségével a lengyelek ország építő nagy királya, aki Kolozsváron akadémiai rangú iskolát alapít, húsz évvel később Vilnjuszban (Vilna) is ő írja alá az egyetem alapító levelét. Bem József 49-es harcai a megfontolt, de határozott és céltudatos, a feladványokra azonnal megoldást találó leleményesség példája zárta az így hármas tagolású előadást.

“Ma is ugyanezek az erények együtt határozzák meg a sikerességet Európában. – zárta eszmefuttatását a képviselő. Valamennyire oda is figyel az Unió, amikor a diákok, tanuló számára kiírja készség és tudásfejlesztő pályázatait. Ilyen az Erasmus program, ilyen a szabad cselekvés esélyeit segítő és a közművelődést, nem utolsó sorban a kapcsolatépítést segítő, bátorító programok, amilyen például az önöké is.”