A fiatalok Európája a párbeszéd és a béke kontinense

2009-09-02

Sógor Csaba szombaton, augusztus 29-én részt vett a méDiák 2009. nemzetközi újságíró táborban, amelyet a Communitas Alapítvány és a Tiszta Formák Alapítvány támogatott.


Sógor Csaba szombaton, augusztus 29-én részt vett a méDiák 2009. nemzetközi újságíró táborban, amelyet a Communitas Alapítvány és a Tiszta Formák Alapítvány támogatott. A népek és kultúrák párbeszédét szorgalmazza az Európai Unió - ezzel a felbecsülhetetlen örökséggel kell sáfárkodniuk a fiatal generáció tagjainak - jelentette ki a képviselő Fiatalok kontinense című előadása során

Az Európai Parlament (EP) erdélyi magyar néppárti képviselője elmondta, míg a diktatúrák a rend fenntartása és a szabadság eltiprása érdekében fegyverekre és háborúskodásra költik a rendelkezésükre álló pénzforrásokat, addig a demokráciák a párbeszéd lehetőségét teremtik meg, elhárítva ezáltal a háborús veszélyt. A jelen levő vajdasági fiataloknak a csatlakozás előnyeiről beszélt. Ismertette azokat a képzési- , és gyakornoki lehetőségeket is , amelyeket az EP kínál.

Sógor Csaba előadását érdeklődéssel hallgatták a táborlakók, akik közül sokan először hallottak az Európai Parlament működésének részleteiről.