Búcsú

2009-04-15

Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti (EP) képviselő szervezésében szerdán, április 15-én, Brüsszelben, bemutatták Páskándiné Sebők Anna: "Búcsú" - az erdélyi magyar zsidó kultúra nyomában című filmjének 57 perces, rövidített, angol feliratos változatát. A vetítésre a szerző jelenlétében került sor.


Sógor Csaba rendezvényének érdeme, hogy a dokumentumfilm Európai Parlamenti levetítése révén először került az európai közönség elé a romániai és a magyarországi holokauszt ügyének párhuzamba állítása. Pontos adatok alapján a közönség arról is képet alkothatott, milyen volt Gheorghiu-Dej és Ceauşescu idejében a romániai zsidók (és németek) kivándorlásának és kivásárlásának folyamata, mennyi volt egy kivándorolni szándékozó személy "árfolyama".

Az erdélyi magyar képviselő vendéglátói köszöntőjében azt hangsúlyozta, vannak az EU-n belül is kihalásra ítélt, védelemre szoruló népek. Ezért szorgalmazta az egységes, uniós szintű kisebbségvédelem mielőbbi megvalósítását.

- Még mindig vannak emberek, akik tagadják, hogy volt Holocaust, legutóbb egy püspök is ezt tette. Még mindig vannak országok, akik nem hajlandók elismerni a népirtást - ez nemcsak európai vagy az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országok problémája. Ugyanakkor az Unió területén van olyan ország, ahol még mindig létezik a kollektív bűnösség.

Sógor Csaba a film témája kapcsán dióhéjban ismertette a székely szombatosok történetét is, majd összefoglalásul leszögezte: - Ha Európa valóban komolyan gondolja, és elismeri saját értékeként a sokszínűséget, a soknyelvűséget és a kultúrák sokszínűségét, ébredjen fel lelkiismerete! Ne csak beszéljünk róla, hanem mindent tegyünk is meg azért, hogy nyelvek, kultúrák és népek ne tűnjenek többé el.

Fotógaléria

Videó