Székelyföldi kézművesek a brüsszeli HUNGAstRY fesztiválon

2018-09-10

Székelyföld jeles kézművesei népi ügyességi játékokkal és hagyományos mesterségek bemutatójával tették színesebbé a brüsszeli HUNGAstRY fesztivál programját. Az udvarhelyszéki Artera Alapítvány mesteremberei Sógor Csaba közreműködésével vitték el népi játékainkat és tradicionális kézműves értékeinket Európa fővárosába.


Magyarország Európai Unió melletti Állandó Képviselete szeptember 8-9. között idén is megrendezte a Brüsszeli Magyar Fesztivált (HUNGAstRY), Brüsszel belvárosában a Cinquantenaire parkban. A diadalív előtt felállított nagyszínpadon két napon keresztül ismert magyar előadók léptek fel, a programkínálat pedig a magyar ételek és italok megismertetése mellett kiterjedt a kézműves termékek, népi mesterségek és népi játékok népszerűsítésére is. Az Artera Alapítvány kiállító-standjai mellett a kézművesek által tartott mesterség-bemutatókon az alkotás örömét is kipróbálhatták az érdeklődők.

Nagyon örülünk, hogy ajánlásunkra Magyarország Állandó Képviselete bevette programjai közé az Artera Alapítvány hagyományos értékeket népszerűsítő programkínálatát. A brüsszeli nemzetközi közönség olyan mesterségeket és gyermekeknek szóló népi jellegű foglalkozásokat ismerhetett meg, amelyekkel aligha találkozhat Európa nyugati felében” – mondta Sógor Csaba a rendezvény kapcsán. Az RMDSZ-es európai parlamenti képviselő úgy véli, most, amikor gyakran érezzük úgy, hogy Európa identitáskeresésben van, jó ezeréves kultúránkat, hagyományos értékeinket megeleveníteni és ezek védelmének fontosságára irányítani a figyelmet. „Számos erdélyi értékkel büszkélkedtünk már Európában és még mindig van, amit bemutatnunk. Amikor azt mondjuk, hogy Európa jövője az erős közösségekben rejlik, akkor saját értékeink, Európát gazdagító hagyományaink védelmére is gondolunk” – fejtette ki az EP-képviselő.

Egy régen megfogalmazott álom vált valóra azáltal, hogy lehetőségünk volt kijutni Sógor Csaba segítségével Brüsszelbe. Tulajdonképpen egy kapu is megnyílt előttünk. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy játszóterünk a rendezvény legnépszerűbb programjának bizonyult” – értékelte Lőrincz Zsuzsanna, az Artera Alapítvány elnöke a brüsszeli bemutatkozási lehetőséget. Mint mondta, sikerült megmutatniuk milyen hagyományokkal rendelkezünk Erdélyben, a székelyföldi kézművesek pedig elsőkézből tapasztalhatták meg saját munkájuk valódi értékét, hiszen a visszajelzések egyöntetűen pozitívak voltak. „A nyugati közönség különös rácsodálkozással szemlélte hagyományos termékeinket, felnőttek és gyermekek egyaránt szívesen kapcsolódtak be és próbálták ki a játékokat és mesterségeket” – fogalmazott Lőrincz Zsuzsanna.