Hazajött az Európai Parlamentből a reformációt bemutató kiállítás
Nem csak a panaszainkat, hanem az értékeinket is meg kell mutatnunk Európában. Nekünk kell felmutatnunk, hogy létezik egy keresztény hit, amely szilárd értékrendet biztosít és kulturálisan is gazdagítja közösségünket, vele együtt pedig Európát is – fogalmazott Sógor Csaba Nagyváradon, a Reformáció Kelet-Közép-Európában című kiállítás pénteki megnyitóján.
Az Európai Parlament után immár Nagyváradon is megtekinthető a reformáció 500 éves történetét bemutató kiállítás, amelyet Sógor Csaba pályázati felhívására a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákcsoportja, Szakács Zoltán iskolalelkész vezetésével készített el a jubileumi évfordulóra. A tárlatot február 23-án, pénteken nyitották meg a gimnázium dísztermében, ahol az RMDSZ-es EP-képviselővel egy fórumbeszélgetésre is lehetőség nyílt.
„Ezek az emberek, akikről a reformáció 500 éves története szól, átadták a helyüket Istennek. Átadni a helyünket nem kötelező, de ez lehet a jelen és jövő ígéretes biztosítéka” – mondta Forró László területi főjegyző, aki Csűry István királyhágómelléki püspök üzenetét továbbította az eseményen. Zsíros Anikó, a gimnázium igazgatónője pedig azt emelte ki beszédében, hogy „mi itt Erdélyben nagyon jó helyen vagyunk, 500 éve itt vagyunk és 500 év múlva is itt leszünk. Az a fontos, hogy legyenek gyerekek, akik belakják ezt az intézményt is”.
Szakács Zoltán iskolalelkész bemutatta a diákcsapatot és a kiállítás háttérmunkáját ismertette. Mint mondta, nem csupán a brüsszeli tanulmányút lehetősége, hanem a projektre való felkészülés is nagyszerű élmény volt a csapat számára és fontos, hogy sikerült egy könnyen befogadható, közérthető anyagot összeállítani, amelynek megtekintésére biztatta a tanárokat és a diákcsoportokat. Ezt a tartalmat, a reformáció tulajdonképpeni üzenetét a nagyváradi középiskolások körében egy vetélkedő során is népszerűsíteni próbálják, amelynek felhívását az eseményen ismertették a szervezők. (A felhívás itt található.)
A megnyitót fórumbeszélgetés követte, ahol Sógor Csaba igyekezett rámutatni azokra a kihívásokra, amelyekkel Európának szembe kell néznie. „A legnagyobb válság most a migráció, amely nyilvánvalóan nem fog belátható időn belül rendeződni. A migránsáradat jelensége megmutatta, hogy újra kell gondolni az európai értékeket és azt, hogy mit jelent európainak lenni. Ez a kiállítás a reformációnak éppen azokra a vívmányaira emlékeztet bennünket, amelyek immár 500 éve gazdagítják Európát” – mondta az EP-képviselő.