Az Európai Bizottság elnökének beszédére reagált Sógor Csaba

2017-09-13

Gyakran tapasztaljuk, hogy hátrányos megkülönböztetés éri az Európai Unió területén élő nemzeti, őshonos vagy nyelvi kisebbségeket, ezért üdvözlendő, hogy az Európai Bizottság elnöke szerint a szabadság, a jogegyenlőség és a jogállam Európai Unióját kell megteremtenünk – reagált Sógor Csaba Jean-Claude Juncker mai európai parlamenti beszédére.


Az Európai Bizottság elnöke az Unió helyzetéről, az EU előtt álló kihívásokról, az EU jövőjéről vitázott Strasbourgban a képviselőkkel. Bevezető beszédében hangsúlyozta, az ő forgatókönyve szerint három alapelvnek mindig érvényesülnie kell az Európai Unió határain belül: a szabadság, a jogegyenlőség és a jogállam alapelveinek. Úgy fogalmazott: nem lehetnek másodrendű állampolgárok az EU-ban, a jogállam pedig nem választható opció, hanem egy kötelező alapelv. „A mi Uniónk nem egy állam, de egy jogközösség” – mondta. 

Sógor Csaba, RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a beszédet követő vitában reagált az EB elnökének kijelentéseire és üdvözölte azt a gondolatot, hogy az Európai Unióban ne legyenek másodrendű állampolgárok. A jogállamiság fontosságát pedig a kialakult helyzet ismertetése által a marosvásárhelyi iskolaügy példájával támasztotta alá.

Az EP-képviselő hangsúlyozta: az EU előtt még nagyon hosszú út áll az uniós értékek védelme és a diszkrimináció valódi felszámolása szempontjából, elég, ha arra gondolunk, hogy 60 millió uniós állampolgár várja azt, hogy az EU intézményei elismerjék a létezésüket.