A Minority SafePack sikere az európai polgárok sikere is lesz

2017-05-16

Az Európai Parlament elnökéhez hasonlóan támogassák az EP-képviselők is az elkövetkező időszakban a Minority SafePack kezdeményezést – ezt kérte képviselőtársaitól Sógor Csaba. 


Strasbourgban ülésezik május 15-18. között az Európai Parlament. Sógor Csaba hétfő este egyperces felszólalásában erdélyi magyar ügyekről beszélt. „Néhány hónappal ezelőtt, 2016 őszén beszéltem itt már róla, hogy a romániai korrupcióellenes harc a nyilvánvaló pozitívumai mellett súlyos túlkapásokkal jár. Akkor azt mondtam, hogy egy romániai magyar tannyelvű iskola teljes ellehetetlenítésére használják a korrupció vádját Marosvásárhelyen. Ma megismételhetem ezt, mert a helyzet azóta sem oldódott meg, sőt, a szülőket sorra hallgatják ki a korrupcióellenes ügyészek és megpróbálják őket megfélemlíteni és elbizonytalanítani” – hangsúlyozta. 

Az RMDSZ-es képviselő elmondta, a hatóságok célja egyértelmű: az iskola működésének és jövőjének megkérdőjelezése. Sógor Csaba úgy fogalmazott: „hogy ez pontosan hogyan vezethető le a korrupcióellenes küzdelem nemes céljaiból, esetleg más okok állnak a háttérben, azt az Önök megítélésére bízom”.  

Az erdélyi EP-képviselő ugyanakkor hangsúlyozta: teljesen bizonyos és ez az eset is megerősíti, hogy európai szinten foglalkozni kell a nemzeti kisebbségek problémáival, ahogyan azt a Bizottság által bejegyzett Minority SafePack európai polgári kezdeményezés is részletezi. Ennek kapcsán Sógor Csaba azt kérte képviselőtársaitól, hogy az Európai Parlament elnökéhez hasonlóan támogassák ők is ezt a kezdeményezést, hiszen annak sikere az európai polgárok sikere is lesz egyben.