Erdélyi festők alkotásai láthatók az Európai Parlamentben

2017-05-03

Három erdélyi festő mutatkozott be az Európai Parlamentben Sógor Csaba és Winkler Gyula RMDSZ-es európai parlamenti képviselők meghívására, május 2-án, kedd délután. Katona György, Kovács Emil Lajos és Pongrácz Károly olajképei nem csupán az erdélyi tájon, hanem a világ különböző nagyvárosain is végigvezetik a nézőt. 


A festőművészek mindhárman ugyanonnan, Erdélyből indultak, de ma már három különböző európai országban - Romániában, Magyarországon és Ausztriában – élnek és alkotnak. „A bemutatott képeken láthatjuk, hogy az évek során a legkülönfélébb hatások, ábrázolási stílusok és irányzatok tettek mély benyomást munkásságukra, de egyvalamit mindhárman tovább vittek a művészetükben: magukénak vallják az erdélyi, nagybányai festészeti hagyományokat” – fogalmazott Sógor Csaba a megnyitón. Az EP-képviselője elmondta, a bemutatott alkotások kézzelfogható példái annak, hogy a művészet olyan rendkívüli eszköz, amely képes túlmutatni országhatárokon és így összekötni népeket, miközben óhatatlanul képes védeni és továbbadni egy nemzet identitását.   

"Az utóbbi időben egyre többet beszélünk az Európai Unió jövőjéről, ebben a vitában pedig az identitás kérdése központi szerepet játszik. Az EU a többes identitások földje, egyszerre vagyok szülőföldem, Erdély, országom és az Európai Unió állampolgára. Ebből a felsorolásból kiderül, hogy véleményem szerint az emberhez legközelebb álló identitásréteg a helyi identitás, ha pedig valaki jobban meg akarja érteni, mit jelent erdélyi magyarnak lenni, akkor meg kell ismerkednie kultúránkkal, művészetünkkel. Ez a kiállítás pedig kézenfekvő lehetőség erre, meglátogatni három erdélyi festőművész kiállítását itt, az Európai Parlamentben. Ha az európai néző ezt megteszi, máris közelebb kerülhet hozzánk, erdélyi magyarokhoz" – fogalmazott Winkler Gyula EP-képviselő a tárlat megnyitóján.

Az eseményen Murádin Jenő művészettörténész méltatta a művészek munkásságát. Beszédében úgy fogalmazott: minden alkotó művésznek, legyen az festő, szobrász, zenész, megtiszteltetés Európa virtuális központjában, az Európa Parlament emblematikus épületében bemutatkozni. Kiemelte: az erdélyi EP-képviselők következetes szervező munkája igazolja, hogy a kultúrák közeledésének kérdése olykor csak egyéni kezdeményezéseken múlik. 

.....
Háttér-információk a művészekről:
Katona György, festőművész, Nagyváradon született 1960-ban. A szilágysági Sarmaságon nevelkedett, majd 1984-ben elvégezte a Kolozsvári Képzőművészeti Főiskola festészeti szakát. 1989 novemberében települt Magyarországra. Pápa környékén él és alkot, rajztanárként is tevékenykedik. Alkotásain jól tükröződik vonzalma a sokféleséghez, a különböző stílusokhoz és technikákhoz, illetve kedvelt irányzataihoz a szecesszióhoz és az expresszionizmushoz is. Valósághű tájképein az életszerűség érezhető, portréin a személyiségek életérzései nyilvánulnak meg.

Kovács Emil Lajos, erdélyi festő, Szatmárnémetiben született 1967-ben. 1985-ben a helyi Művészeti Iskolában végzett, festészeti szakon. 1987-től a Szatmári Alkotóház tagja, 2001 és 2009 között ennek elnöke volt. 2011-ben a Nagybányai Képzőművészeti Egyetem festészeti szakán diplomázott. Több mint 30 éve foglalkozik festészettel, leginkább olajfestékekkel dolgozik, de nem idegen tőle az akvarell, tus, pasztell és az akril technika sem. Gazdag, változatos témákban alkot. Nagyon szereti a természetet, ez rendszerint visszaköszön képein is. A természetet a maga valóságában festi, a realizmus elemeinek használatával, vagy az impresszionizmus, a pillanatnyi benyomás gyors és eleven megragadásával. 

Mag. Art. “Charles“ Pongrácz Károly, festőművész Erdélyben született, a Szatmár megyei Dobrán. Ma Bécsben, Ausztriában él. Tanulmányait a Kolozsvári Művészeti és Design Egyetemen végezte, később a Bécsi Művészeti Akadémián fejezte be (innen a Mag. Art. titulus). Tevékenysége kezdeti szakaszában leginkább impresszionista jellegű olajképeket festett, számos portrét készített különböző technikával, aztán áttért egy absztrakt területre, ahol festményein a fényforrások, színes fényjelenségek változásai, mozgásai játszanak főszerepet kompozícióiban, olajképein. Alkotásait a világ különböző nagyvárosaiban, köztük New Yorkban, Londonban, Bécsben, Tokióban és Firenzében is láthatta már a közönség. Legjobban az impresszionista festőket kedveli, és természetesen a hozzá lélekben nagyon közel álló nagybányai művésztelep festészeti hagyományát.