Újraindulnak 2016-ban az uniós pályázatok
Önkormányzati vezetőknek és köztisztviselőknek tartottak szakmai tájékoztatást a hamarosan elérhetővé váló európai pénzforrásokról Kovászna Megye Tanácsánál. A január 15-i szakmai fórumot Sógor Csaba európai parlamenti képviselő kezdeményezte, partnerségben a RegioConsult pályázati és befektetési tanácsadóval.
A találkozót Tamás Sándor, Kovászna Megye tanácselnöke nyitotta meg. A tájékoztatót azért tartotta fontosnak a megyei önkormányzat vezetője, mert szeretné, ha a polgármesterek időben felkészülhetnének az új költségvetési ciklusra és hatékonyabban kihasználhatnák az adott lehetőségeket. – Év eleje van, jó alkalom arra, hogy előre tervezzünk, ez a mai találkozó is ezt próbálja elősegíteni – fogalmazott.
Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő bevezetőjében elmondta: az elmúlt évek során azt tapasztalhattuk, hogy a legbiztosabb források az európai uniós támogatások voltak, főleg a vidéki beruházások finanszírozását illetően, hiszen a különböző kormányzati források késtek, bizonytalanok voltak, sok esetben politikai hovatartozástól függtek. - A következő hat évben még több európai forrás áll a rendelkezésünkre, mint a korábbi költségvetési ciklusban. Hogy mi lesz azután, az kiszámíthatatlan. Olyan hangokat is hallani, amelyek megkérdőjelezik a kohéziós politika alapjait, a felzárkóztatásra előirányzott források ilyen mértékű szükségességét. Éppen ezért, a mostani lehetőségeket maximálisan ki kell használnunk, hogy fejleszteni tudjuk közösségeinket – mutatott rá a képviselő.
A 2015. év végi, legfrissebb adatok szerint a romániai operatív programok keretösszegének 74,1%-a jutott el a beruházókhoz – mutatott rá szakmai tájékoztatójában Derzsi László, a RegioConsult munkatársa. Úgy véli, jobban is ki lehetett volna használni a rendelkezésre álló forrásokat, tekintve, hogy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alap kifizetései 90% fölött teljesítettek. A pályázati szakértő az Országos Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Program 7.2-es és 7.6-os pontjának már kiírásra került, de még nem pályázható intézkedéseiről is beszélt. Előbbi a kisléptékű vidéki infrastruktúra fejlesztését segíti: víz- és ivóvízhálózatra, úthálózatra, vidéki oktatási intézmények, illetve a szociális infrastruktúra fejlesztésére biztosít európai forrásokat. Utóbbi, amely önkormányzatok mellett egyházak számára is biztosít támogatást, B kategóriás műemlékek felújítását szolgálja. Mindezt kiegészítve Banu Gabriella pályázati szakértő a Regionális Operatív Program tengelyeit ismertette, melyek keretében szintén több témakörben pályázhatnak majd az önkormányzatok. Ebben a programban azonban május-június előtt nem várhatók kiírások.
Az eseményen szó volt a közvetlen brüsszeli pályázatokról is. Sógor Csaba elmondta: a Magyar Fejlesztési Központ által létrehozott palyazatokmagyarul.eu oldal nagyon hasznos tájékoztatást nyújt ebben a témában, minden aktuális kiírás megtalálható, ezért érdemes figyelemmel követni.