Lakossági fórumot tartott Deli Andor és Sógor Csaba EP-képviselő
A legnagyobb európai párthoz, az Európai Néppárthoz tartozó Fidesz-KDNP és az RMDSZ EP-képviselői tartottak lakossági fórumot a szabadkai Magyar Házban. A vajdasági Deli Andor és erdélyi képviselőtársa, Sógor Csaba egyebek mellett a menekültügy kezeléséről, a kisebbségvédelem ellenőrzésének jelentőségéről és a VMSZ néppárti társulási tagságától beszélt Szabadkán.
A két határon túli néppárti magyar európai parlamenti képviselő közösen nyitotta meg a Szecessziós építészet Európában elnevezésű kiállítást a Városi Múzeum emléktárgyboltjában, majd lakossági fórumon ismertették az Európai Parlamentben felmerülő legaktuálisabb témákat.
Deli Andor kiemelte, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségnek sikerült elérnie azt, amire a vezető szerbiai politikai pártnak, a Szerb Haladó Pártnak még mindig várnia kell: a VMSZ az Európai Néppárt társult tagjává vált, ami a legmagasabb szintű tagság, amelyet egy nem uniós tagállamban lévő párt elérhet. A VMSZ korábban, 2007 óta megfigyelőként volt tagja az EPP-nek, most új minőségben, szavazati joggal is rendelkezik.
A vajdasági EP-képviselő hangsúlyozta, hogy az Európai Unió összehangolt bevándorláspolitikával lenne képes megoldani a menekültválságot. Azok a javaslatok, amelyeket a magyar kormány megtett Brüsszel irányában, nem találtak meghallgatásra. Több olyan vita alakult ki az Európai Parlamentben, amely során a magyar kormány intézkedéseit próbálták darabokra szedni – fogalmazott a képviselő. Majd rámutatott arra, hogy az idő múlásával, a szárazföldi útvonalak elözönlésével változott a magyar kormány intézkedéseinek megítélése Európában. Kora ősszel történt egyfajta áttörés – mindenekelőtt azokban az országokban, amelyek maguk is szembesültek azzal az emberáradattal, amely vidékünkön keresztül indult Nyugat felé –, elsősorban azokban a politikai körökben történt meg a véleményváltás, amelyekhez mi is tartozunk, tehát a néppárti politikusok körében – mondta a képviselő. A néppárt felismerte, hogy a magyar kormány döntései igenis reálisak és indokoltak voltak – hangsúlyozta Deli Andor. Annak a bizonyítéka, hogy a Fidesz pozíciója ismét megerősödött, nem más, minthogy az EPP madridi kongresszusán a Fidesz jelöltjét, Gáli Kingát választották az Európai Néppárt alelnökének – tette hozzá az EP-képviselő.
Deli Andor kitért a közlekedésfejlesztésre is: elmondta, hogy a kisebbségi jogok, az identitás-megőrzés és a szerb integráció elősegítése mellett a közeledés fejlesztését tartja az egyik prioritásnak munkájában, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése nélkül ugyanis nem kerülhet bele a térség Európa vérkeringésébe sem – mutatott rá a politikus.
Sógor Csaba a kisebbségvédelmi intézkedések hiányát nehezményezte a tagságot elnyerő országok politikájában. Mind Szlovákia, mind Románia esetében az uniós tagság elnyerésével háttérbe szorult a nemzeti kisebbségek jogainak védelme. A képviselő szerint az egységesített uniós kisebbségvédelmi jogszabályok meghozatala és egy rendszeres ellenőrzési mechanizmus létrehozása biztosíthatná a kisebbségek jogainak érvényesülését. Nem egységes a kérdésben a magyarországi és a kisebbségi magyar politika sem. Valamilyen módon számon kell kérni, hogy a tagállamok hogyan teljesítik a kisebbségvédelmi kötelezettségeiket, mindez viszont az uniós hatáskörök és a tagállami szuverenitás kérdésében nyitna meg újabb frontokat. A bevándorlás következtében akár a saját országukban is kisebbségi helyzetbe kerülhet egy-egy európai nemzet, így a saját érdekükben is kénytelenek lesznek a gyakorlatba ültetni valamiféle eredményes kisebbségvédelmet – mutatott rá a Romániai Magyar Demokrata Szövetség európai parlamenti képviselője a Szabadkán megtartott lakossági fórumon.
Forrás: vajma.info