A Pogányvár romjainak feltárását tervezik a csíkrákosiak

2015-02-21

A Pogányvár feltárási és népszerűsítési lehetőségeiről szervezett szakmai találkozót Csíkrákos Polgármesteri Hivatala február 20-án, péntek délután a helyi kultúrotthonban. Régészeti szempontból történetével és környezetével együtt vizsgálva válnak értékessé a falu határától hét-nyolc kilométer távolságban, a Hargita egyik dombján található „Pogányvár” romjai, melynek feltárása még idén elkezdődhet – hangzott el az eseményen.


A csíkrákosi Polgármesteri Hivatal Sógor Csaba európai parlamenti képviselővel közösen kezdeményezte a szakmai találkozó megszervezését, ahol Botár István csíkszeredai régész a vár történeti jelentőségét ismertette, míg Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium projekt ötletgazdája és kivitelezője annak közösségi szintű és turisztikai jellegű használatára hozott fel létező példákat. 

-Az a célunk, hogy a Pogányvár ne merüljön feledésbe, hanem hozzuk vissza a köztudatba, tárjuk fel a romokat és közösségi programokra hasznosítsuk annak területét. Ennek kapcsán már elindult egy folyamat: a tavalyi évben sikerült közösen kitakarítanunk, ezáltal megközelíthetővé tennünk a vár környékét és egy információs táblát is elhelyeztünk a romoknál – mondta Császár Attila csíkrákosi polgármester, aki a tavalyi év végén kereste meg Sógor Csaba EP-képviselőt, hogy nyújtson segítséget a Pogányvár feltárását célzó tervek megvalósításában. 


Az RMDSZ-es képviselő a találkozón elmondta, szívesen kapcsolódott be ebbe a munkába, mert úgy véli, hogy nem csupán erkölcsi kötelességünk, hanem gazdasági szempontból is előnyös lehet a régi várromok felélesztése és használata.  -Az elmúlt évek során Csíkvacsárcsiban is támogattunk hasonló kutatásokat a Sándor-kúria területén, ahol jelentős 12. századi településre utaló nyomokat sikerült találni. Egy ilyen feltárás a falu számára is fontos, hiszen a közösség saját múltját, értékeit ismerheti meg alaposabban. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a Pogányvár tekintetében is elengedhetetlen, hogy mindenekelőtt olyan régészeti ásatásokat kezdjünk el, amelyek lehetővé teszik, hogy pontos információkat gyűjtsünk az egykori várról – magyarázta Sógor Csaba. Véleménye szerint a múlt feltárásának és megbecsülésének szükségessége mellett a Pogányvár romjainak megőrzése közösségépítés tekintetében és a székelyföldi turizmus fejlesztését illetően is kiemelt jelentőségű. Sógor Csaba szerint Csíkrákoshoz hasonlóan más székelyföldi településeknek is foglalkozniuk kellene az ilyen történeti jellegű várromok feltárásával és konzerválásával, hiszen ezek újjáélesztése és összehangolása bekapcsolódást jelenthet az európai turisztikai vérkeringésbe is. 

Botár István, a Csíki Székely Múzem régésze a Pogányvár történeti jelentőségét ismertette a találkozón. A szakember véleménye szerint a korabeli leletek alapján az Árpád-kor utolsó felében, a 13. században már lakták, használták a várat, a 14. században, az Anjou-kor elején azonban elhagyták. Az 1950-es évek környékén végeztek utoljára ásatásokat a területén, az akkori kutatások szerint a Pogányvárnak volt egy lakótornya. Botár István úgy véli, első körben ezt kellene tisztázni, hogy valóban léteznek-e lakótoronyra utaló régészeti leletek a vár környékén.  – Amennyiben a várnak volt lakótornya, akkor nem csupán egy menedékvár, hanem egy magánvár volt, amelyet állandó jelleggel használt valamely nemesi család. Ez azt igazolná tehát, hogy kellett itt lennie korábbi falvaknak és nemesi családoknak – hangsúlyozta a szakember, aki szerint a Pogányvár régészeti szempontból nem önmagában, hanem történetével és környezetével együtt válik érdekessé.

Fazakas Szabolcs, a Székelyföldi Legendárium projekt ötletgazdája és kivitelezője elmondta, közösségi szempontból akkor lesz jelentősége a Pogányvár feltárásának, ha annak környékét sikerül élettel és élő hagyományokkal megtölteni.  - Több székelyföldi településen a helyi iskolák bekapcsolódásával elindult a székely legendák újjáélesztésének folyamata. Csíkrákoson is van két olyan monda, amellyel érdemes lenne az iskoláknak foglalkozniuk. A diákok színdarabot tanulhatnak be, amelyet majd ott a vár romjainak környékén is eljátszhatnak. Ezzel oda lehet vonzani érdeklődőket és rendszeressé lehet tenni a helyszínhez kapcsolódó eseményeket  – magyarázta Fazakas Szabolcs.

A jelenlévők egyetértettek abban, hogy már idén nyáron érdemes lenne hozzákezdeni a munkálatokhoz, első lépésként a lakótorony körüli ásatások elvégzéséhez, majd ennek függvényében tovább lehet tervezni a Pogányvár romjainak turisztikai körforgásba való bevonását.