Európai ütemterv készül a nyelvi sokszínűség védelméért

2015-02-05

A nyelvi sokszínűség védelmét hangsúlyozza és a különböző nyelvek támogatása céljából készít ütemtervet a Network to Promote Linguistic Diversity (NPLD) elnevezésű európai szintű hálózat. A szervezet február 5-én, csütörtökön az Európai Parlament brüsszeli székhelyén mutatta be a nyelvek védelmét szorgalmazó tervezetét, amely kapcsán októberig tartó konzultáció-sorozatot indítanak.


Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a European Roadmap for Linguistic Diversity (Európai Ütemterv a Nyelvi Sokszínűségért) nevet viselő dokumentum-tervezet ismertetése során elmondta, kiemelt jelentőségű ez a tervezet, hiszen egyaránt fellép mind a nemzeti, mind pedig a regionális, a kisebbségi, a veszélyeztetett és a bevándorló kisebbségek nyelvi védelméért. Az ütemterv célja megerősíteni az Európai Unió elkötelezettségét a nyelvi sokszínűség iránt és gyakorlati lehetőségek által elősegíteni ennek a közös európai értéknek a támogatását. A dokumentum-tervezet előkészítése két éve indult, és az Európai Parlament által 2013 szeptemberében elfogadott, a veszélyeztetett nyelvek védelmére vonatkozó jelentésére épül, amely szükségszerűnek tartja a kisebbségi nyelvek fennmaradásának állami és közösségi támogatását, illetve a nyelvi jogok megerősítését.

Az ütemterv négy fő gyakorlati irányt jelöl meg. Egyrészt hangsúlyozza az Európai Unió ez irányú törvénykezésének bővítését és annak megteremtését, hogy az EU programjai minden nyelvre kiterjedően elérhetők legyenek. Sógor Csaba szerint a dokumentum egyik fontos kitétele annak tudatosítása is, hogy a kisebbségi nyelvek nem hátrányt, hanem többletet jelentenek a társadalmi és gazdasági fejlődés során. 
-Számunkra, kisebbségi közösségek számára nagyon fontos, hogy ez az ütemterv elkészüljön és érvénybe lépjen, hiszen a legsérülékenyebb helyzetben levő nyelvek, mint a regionális, kisebbségi vagy veszélyeztetett nyelvek megőrzését is hangsúlyozza. Kimondja, hogy az Európai Uniónak és intézményeinek bátorítaniuk kell a tagállamokat, hogy támogassák ezeknek a nyelveknek a hivatalos elismerését és használatát, hogy nemzeti szinten is erősítsék meg a nyelvi jogokat – magyarázta a képviselő az erdélyi magyar közösség számára is fontos paragrafusokat. Sógor Csaba úgy véli, hogy minden eszközt meg kell ragadni annak érdekében, hogy ezzel a kérdéssel az Európai Unió tagállamai megnyugtató megoldást keresve foglalkozzanak. - Az anyanyelv hivatalos napja alkalmából február 24-én Nyelv, identitás, hatalom címmel szakmai konferenciát szervezünk Jill Evans és Herbert Dorfmann kollégáimmal közösen az Európai Parlamentben. Ez is egy jó alkalom arra, hogy napirenden tartsuk a problémát – magyarázta az RMDSZ képviselője.  

A European Roadmap for Linguistic Diversity-ről az elkövetkezendő hónapokban széles körben tartanak konzultációt, a végső változatának bemutatását pedig 2015 októberében tervezik. Az ütemterv életbeléptetése 2016-ban várható, célkitűzéseit pedig 2019-ig tervezik megvalósítani. Az NPLD 2018-ban elkezdené a dokumentum hatásának, az elért eredményeknek a felülvizsgálatát.