Európai forrásokat a történelmi egyházaknak is

2014-09-10

Lehetővé kell tenni a hagyományos, történelmi egyházak számára is, hogy szociális szerepvállalásukat európai források által is finanszírozhassák - hangsúlyozta Sógor Csaba az EP-ben, aki az egyházak szociális tevékenységét nélkülözhetetlennek tartja nem csak ott, ahol az állam vagy a civil szervezetek nem tudják betölteni szerepüket.  


Az Eurodiaconia pán-európai szociális és egészségügyi hálózat által az Európai Parlamentben szervezett szeptember 9-i munkagyűlésen az EP Foglalkoztatás és Szociális Ügyek Bizottságának képviselői mellett részt vett számos nemzetközi szervezet. A gyűlés tárgyát egyrészt az Európai Parlament nyolcadik mandátumának kezdete képezte, hiszen a képviselőknek ki kell dolgozniuk a következő öt év szociális és gazdasági prioritásait, másrészt pedig  elkezdődtek az Európa 2020 stratégia fél-határidős felülvizsgálatai, melyek során a szegénység csökkentésére vonatkozó prioritások elérése is elemzés alá kerül.
 
Hozzászólásában Sógor Csaba arra mutatott rá, hogy a poszt-szocialista tagállamokban a történelmi egyházak azok, amelyek betöltik a civil szféra gyengeségéből adódó űrt. Ezért volna kiemelten fontos, hogy az egyházi intézmények is hozzáférhessenek az Európai Szociális Alapból vagy más európai forrásokból nyújtott támogatásokhoz és ezekből a keretekből is finanszírozhassák szociális tevékenységüket – magyarázta az erdélyi képviselő.
 
Az EP-képviselő ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben a szegénységet fel akarják számolni az EU-ban, a folyamatot az oktatásba való befektetéssel, az iskolázottság növelésével kell kezdeni.
 
Az EP Foglalkoztatás és Szociális Ügyek Bizottságának tagjaként a képviselő jelenlegi tevékenysége a szociális kérdések nyomon követése az EU Tanács költségvetési és gazdaságpolitikák uniós koordinálására szolgáló ciklusában – az úgynevezett "Európai Szemeszterben" – melynek egyik jelentős vetülete a tagországok felé tett ajánlások elkészítése.