Jövőt a fiataloknak!
Az RMDSZ európai parlamenti képviselői, Winkler Gyula és Sógor Csaba július 12-én, szombaton délelőtt az EPP cselekvési program 2014: jövőt a fiataloknak! címmel tartottak előadást a 11. EU Táborban, Marosfőn.
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő előadásában azt emelte ki, hogy a közösségi boldogságot mérő skálán a világ országaiból Dánia a listavezető, majd következik Norvégia, Finnország és Hollandia. „A gazdasági versenyképességet mérő skálán ezek az országok szintén vezető helyen állnak. Ez azt jelenti, hogy a közösségi boldogság és egy ország versenyképessége szoros összefüggésben áll. Tehát a boldogság mögött fenntartható fejlődés kell legyen” – hangsúlyozta az EP-képviselő. Sógor Csaba kifejtette: a közösségi boldogságot többek között a társadalmi bizalom és összetartozás, az ország egészségügyi helyzete, a munkaerőpiac helyzete és a korrupció mértékének arányai alapján határozzák meg.
„Ezek azok a területek, amelyeknek a fejlesztésére vagy a korrupció esetében a visszaszorítására kiemelt hangsúlyt kell fektetni akkor, amikor arról beszélünk, hogy „Hogyan tovább Európa?” – magyarázta. Sógor Csaba kitért arra is, hogy a gazdasági válság után számos elmélet született arra vonatkozóan, hogy milyen közgazdasági rendszerre lenne szükség, amely megfelelő választ adhat a jelenlegi kihívásokra. „Keresztény közgazdászok szerint civil gazdaságra van szükség, amely nem csak a hasznosság elvén, hanem a kölcsönösségen is alapszik” – fejtette ki, majd tanácsként azt üzente a fiataloknak, hogy ismerjék meg, lehetőségeik szerint járják be a világot és munkájuk során ne csupán az egyéni boldogságukat építsék, hanem járuljanak hozzá a közösségi boldogság eléréséhez is.