Emberközpontú Európára van szükségünk
Európai parlamenti munkájáról és a május 25-én esedékes választások
jelentőségéről beszélt Sógor Csaba Temes és Arad megyei látogatása
során. Az RMDSZ-es EP-képviselő Molnár Zsolt parlamenti képviselő
meghívására érkezett a Bánságba, ahol kétnapos munkakörúton vett részt.
Sógor Csaba szombat este Igazfalván járt, a helyi magyar közösség
farsangi bálján. Vasárnap elsőként Végvárra utazott, ahol igét hirdetett
a helyi református templomban majd közéleti témákról beszélgetett a
helyiekkel. A találkozó során az EP-képviselő elmondta, keresztény
politikusként fontosnak tartja, hogy a politikában is megjelenjenek a
keresztény értékek.
– A családra, az egymásért való felelősségvállalásra, a közösségi gondolkodásra Európában is szükség van. Nem lehetünk csupán egy gazdasági közösség, mi keresztények azért is dolgozunk, hogy az emberi élet előrébbvaló legyen bármilyen anyagi haszonnál – magyarázta a képviselő. Sógor Csaba kiemelte: azért kell ott lennünk Brüsszelben, hogy ne csupán a pénzügyi támogatást hozzuk haza, hanem befolyásolni tudjuk az ottani döntéseket, hogy emberközpontú Európát teremtsünk, ahol mindenkinek joga van anyanyelvét használni vagy kisebbségi létben is biztonságban élni.
Sógor Csaba elmondta, az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa ismét bizalmat szavazott neki azáltal, hogy az EP-lista második helyére rangsorolta. –Az elmúlt években azért dolgoztunk, hogy minden olyan témáról, amely a romániai magyarságot idehaza érintette, Európában is beszéljünk. Ezt továbbra is folytatni kívánjuk, nekünk az a dolgunk, hogy Brüsszelben felszólaljunk, kiálljunk a jogainkért. Minden jogsérelem, ami a romániai magyarságot éri, csak akkor juthat el Brüsszelbe, ha mi ezt elmondjunk magunkról, mert semmilyen más nemzet európai képviselete nem fogja megtenni helyettünk – mutatott rá a képviselő.

Molnár
Zsolt parlamenti képviselő ennek kapcsán hozzátette: a romániai
magyarság nem veszélyeztetheti az európai parlamenti jelenlétét, ez
különösképpen igaz a szórványban élő magyar közösségekre is. – Május
25-én arról fogunk dönteni, hogy mi romániai magyarok ki akarjuk-e
használni mindazokat a lehetőségeket, amelyeket az Európai Unió nyújt
számunkra. Ha igényt tartunk az európai pénzalapokra, a tanulási és
munkalehetőségekre, vagy arra, hogy az európai integráció révén
megőrizhessük anyanyelvünket és magyar kultúránkat, akkor szavazatunkkal
támogatni fogjuk a brüsszeli képviseletet. A szórványban élő magyar
közösségek nem választhatnak más utat – hívta fel a figyelmet Molnár
Zsolt.
Sógor Csaba programja Nagyszentmiklóson szintén igehirdetéssel és közönségtalálkozóval folytatódott. Ezt követően Aradra, szülővárosába utazott, ahol abban a gáji református templomban tartott istentiszteletet, ahol egykoron édesapja végezte a lelkészi szolgálatot és ahol az RMDSZ politikusa élete első nyolc évét töltötte.