Sógor Csaba európai parlamenti képviselő az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc emléknapján a nyergestetői, illetve a csíkszeredai ünnepségeken helyezett el koszorút és mondott ünnepi beszédet.

Alább olvashatják az RMDSZ-es képviselő Nyergestetőn elhangzott beszédét:

Kedves kászoniak, csíkiak, székelyek, magyarok, vendégek és kedves ünneplő közösség!

Itt amikor körbenézünk és elképzeljük azt, hogy 165 évvel ezelőtt pár száz ember megállított egy többezer, sőt tízezer fős tömeget, akkor arra gondolunk, hogy mi lehetett ezeknek az embereknek a szívében? Mit gondoltak, hogy meg tudnak állítani pár százan több tízezret? Mi lehetett 1848-ban és annyiszor a magyar történelemben a magyar emberek fejében, amikor tíz, száz ember megállított ezreket, tízezreket vagy éppen százezreket. Hogyan tudott ez az ország, több évszázados feldaraboltság után, rövid idő alatt egy nemzetté, egy országgá lenni? Egyetlen egy szót kell a szívünkbe, a fejünkbe vésni: a hazaszeret. Ezek az emberek szerették a hazájukat. A hazát szeretni ma is azt jelenti:  hogy szeretem a földet, ahol születtem, szeretem a családomat, szeretem azt, amit vállalok, szeretem a szomszédaimat, az erdőt és a földet, amit unokáink bíztak ránk.  Nem az őseink, hanem az unokáink. A hazát szeretni azt jelenti, hogy nem felejtem el honnan jöttem, ki vagyok és milyen felelősséggel tartozom a családomért, a közösségemért, az országomért és a népemért. Ezek az emberek az utolsó csepp vérükig is tudták szeretni a hazájukat. Nekünk, néha szürkének is tűnő hétköznapokban kell tudni szeretni a földet, a tájat, az embereket, a kaput, a házat és mindent, amit ránk bíztak.

Mégis kétszáz ember több tízezerrel szemben? Egy nemzet Európa két legnagyobb hadseregével szemben? Nem elég a szív, az izom vagy a kar. Tudás is kellett hozzá. Gál Sándor nem csupán katonai szakkönyveket írt, hanem oktatott is, matematikát, hadtörténetet és hadászatot. Felkészült emberek voltak.  A hazát szeretni, tudni és ismerni a helyet, ahol születtünk, és akár életünket is adni érte azt jelenti: hogy minden percben készülök arra a pillanatra, amikor tudásommal és erőmmel szolgálhatom a hazámat.

Március 15-én Európa tavaszáról is beszélnünk kell. A tavasz az újrakezdést jelenti. Az újrakezdéshez néha az is szükséges, hogy mentsük a menthetőt és megtesszük a lehetetlent is: mint egykor Klapka és a komáromi vár védői.

Gondoljunk csak bele, Kossuth Lajos fia, Kossuth Ferenc arra a kormányra és arra a császárra esküdött fel, aki nem engedte haza az apját. Aki bebörtönözte és kivégeztette a forradalom hőseit.  18 évvel a magyar szabadságharc és forradalom leverése után volt akkora nagyság a mi nemzetünkben, hogy azokkal tudtak megegyezni, mai szóval mondva kormányra lépni, akik leverték, akik vérbe fojtották ezt a szabadságot.
Európai tavaszról beszélünk. Költőnk Petőfi azt mondta, hogy nem csak európai, hanem világszabadságért küzdött a magyar nemzet. Mi pontosan tudjuk, hogy ebben a seregben szerbek és lengyelek is harcoltak, ott volt Bem vagy Dembinszky, és egyesek még magyarul sem beszéltek, de a magyar szabadságharcért küzdöttek. Egy egész európai világ nézett a magyar szabadságharcra, mekkora felelősség volt ez.

Több mint ötezer magyar katona harcolt a világ minden táján. Ott volt Bem apó, aki később muzulmánná vált, a springfieldi csata hőse Zágoni Károly, vagy azok a névtelenek, akik az argentin katonai akadémiát megalapították. Ha rájuk gondolunk, akkor értjük meg, akkor hisszük el, hogy ’48 nem csak a magyar, hanem a világ népeinek a szabadságharca volt.

Nincs más feladatunk, mint méltóak lenni azokra, akik életüket és vérüket is adták ezért a hazáért. Szeressük mi is a hazánkat. Minden nap tudással készüljünk a küzdelemre. Legyünk büszkék arra, hogy akár Európában, akár Bukarestben, akár itthon mindannyian tudjuk, hogy hol van a helyünk és mi a feladatunk.  Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!