A bukovinai székelyeket és a madéfalvi emlékművet bemutató kiállítás nyílt a Fészek Tájházban

2014-01-06

Két társult kiállításnak ad otthont a madéfalvi Fészek Tájház, amelyek a bukovinai székelyek  és a madéfalvi emlékmű történetével ismertetik meg az érdeklődőket. A tárlatot a székelymészárlás 250. évfordulója alkalmából szervezett háromnapos rendezvénysorozat keretében január 5-én, vasárnap délután nyitották meg magyarországi és helyi vendégek jelenlétében.



Az „Emelt fővel” – Bukovinai székelyek Magyarországon 1941-2011 című vándorkiállítás a bonyhádi Völgységi Múzeumból érkezett a Fészek Tájházba, az emlékmű-történeti kiállítás pedig Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő kezdeményezése nyomán készült el.

A hivatalos megnyitón elsőként Sógor Csaba köszöntötte a résztvevőket.  - Emlékezzetek meg a ti elöljáróitokról, akik szólottak néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén életök végére, kövessétek hitöket – idézte a szentírás ugyanazon részét, amellyel ezen a napon 25 évvel ezelőtt is emlékeztek.

Az EP-képviselő szerint amikor emlékezünk az elöljáróinkra, hősi halottainkra, akkor azt mondhatjuk, hogy nem vagyunk hontalanok és jövevények, hanem van múltunk és van hazánk ezen a földön.  – Ez az idézet alázatra is int bennünket hiszen, egykor életüket adták ezért a hazáért, ma viszont nem hősi halottakra, hanem hősies helytállókra van szükségünk, olyan emberekre, akik tudják hol a helyük. Ma a hazát családokkal, munkával és kitartással lehet megmenteni – fejtette ki a képviselő, hozzátéve azt, hogy ezt az emlékezést kívánja erősíteni a Fészek Tájházban látható mindkét kiállítás is.

Csibi Krisztina a bonyhádi Völgységi Múzeum néprajzosaként részt vett a kiállítás anyagának összeállításában, és mint mondta, nagy megtiszteltetés számukra, hogy munkájukat viszont láthatják Székelyföldön is. –A kiállítás célja, hogy a bukovinai székelyek történetét jól érthetően, fiatalok számára is befogadható ábrázolással mutassa be. A kiállítás alapját a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének immár 18 éve tartó néprajzi táborának anyaga adta, vagyis azok a dokumentumok és fotók, amelyet fiatalokból álló csapatok gyűjtöttek össze, végigjárva a bukovinai székely családokat – magyarázta. Csibi Krisztina szerint ahhoz, hogy összetartó legyen egy közösség kellenek az ilyen típusú kiállítások, Magyarországon Tolna, Baranya és Bács-kiskun megyékben 40 településen élnek még a bukovinai székelyek leszármazottjai, akik ápolják hagyományaikat.

Ezt követően Daczó Kati csíkszeredai újságíró ismertette azt az összeállítást, amelyet Sógor Csaba felkérésére, Máthé Klára műépítész közreműködésével a madéfalvi emlékmű történetéről készített, és amely a Fészek Tájház állandó kiállítása lesz.

A tárlat bemutatja az 1891-ben indult kezdeményezést, az 1905-ben tartott avatóünnepséget, az 1913-as villámcsapás okozta károkat, az emlékünnepségek hullámait, köztük a ’60-as évek nagyméretű emlékezéseit, a ’80-as évek tiltásait és az első szabad, rendszerváltás utáni évfordulót is. A kiállítás azokról a személyekről is információt nyújt, akik kezdeményezték az emlékmű megépítését. 

-Az emlékművet tervező Tamás József építész néhány emléktárgyát Madéfalva egykori polgármesterétől Salamon Jánostól kaptuk. A Fészek Tájházban megtalálható egy portréja, útlevele és levéltárban felkutatott kézzel írott levele, amelyben nehezményezi, hogy nem hívták meg az avatóünnepségre – ismertette Daczó Kati, aki elmondta, továbbra is várják azokat a tárgyi emlékeket, amelyeket a helyiek még őriznek és szívesen felajánlanának a nagyközönségnek.

A kiállítások január 20-ig megtekinthetők a madéfalvi Fészek Tájházban, majd ezt követően a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban is láthatók lesznek.