Sógor Csaba Strasbourgban: Románia egész területén kezelni kell a roma közösségek helyzetét

2013-12-10

A roma nők sajátos helyzetének javítását célzó jelentést hagyott jóvá az Európai Parlament keddi plenáris ülésén. A dokumentum a roma keretstratégia kapcsán fogalmazza meg az eddig tapasztalt hiányosságokat.



Járóka Lívia fideszes képviselő terjesztette elő a jelentést, amely többek között a gyermekszegénység csökkentését, a  bölcsődei-óvodai férőhelyekhez való jobb hozzáférés lehetőségét, a félbehagyott tanulmányok folytatását és a munkahelyi képzés lehetőségét ajánlja annak érdekében, hogy javítani lehessen a korai iskolaelhagyó roma lányok és kiskorú roma anyák hátrányos helyzetén.

A jelentés kapcsán szervezett vitában Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzeti romaintegrációs stratégiák végrehajtása terén komoly hiányosságok vannak az Európai Unió tagállamaiban. „Pozitív változás rövidtávon nagyon nehezen remélhető, ám a későbbi sikerek alapjait most kellene lefektetni” – hangsúlyozta.

Sógor Csaba szerint a problémák hatékony kezeléséhez a pénz csak az egyik fontos tényező: nagyon sokszor azt látjuk, hogy a rendelkezésre álló pénzalapok nem jutnak el a kedvezményezettekhez, továbbá a programok monitorizálása során komoly rendellenességeket tapasztalunk – fejtette ki.

„Nem lehet csupán a nagyvárosok peremkerületeiben koncentrálódó közösségekre összpontosítani, a vidéki környezetben élő romák problémáira is megoldásokat kell keresni. Egészen konkrétan olyan elképesztő meglátásokkal is találkozhat az ember, miszerint Romániában az ország nyugati és központi területeire ebből a szempontból nem szükséges figyelni, hiszen az igazi problémák délen és keleten vannak. Határozottan ki kell mondanunk, hogy ez nem így van, Románia esetében az ország egész területén élnek roma közösségek és sajnos hasonlóan nehéz szociális körülmények között” – mondta felszólalásában az RMDSZ politikusa.