Egyetemi hallgatókkal találkozott Sógor Csaba Csíkszeredában

2013-11-22

Az Európai Unió működési mechanizmusairól, az Európai Parlament jogalkotási szerepköréről és néppárti munkájáról is beszélt Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő Csíkszeredában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartott előadása során.



Az intézmény meghívására november 22-én, pénteken került sor a beszélgetésre, amelyen leginkább kommunikáció és pr szakos hallgatók vettek részt. Az EP-képviselő több olyan témát és globális problémát érintett, amelyek révén az egyetemisták jobban megérthetik az EU működését. Mint mondta, az Európai Parlament az élet minden területén alkot szabályokat, biztonságot teremt az uniós polgárok számára, úgy, hogy közben az életminőséget is javítja. A képviselő olyan témákat érintett, mint az élelmiszerbiztonság, környezetvédelem, gyermek-, illetve szervkereskedelem, illegális bevándorlás, korrupció vagy gazdasági és morális válság.  

Arra a kérdésre, hogy a székelyek területi autonómiájának ügye hogyan jelenik meg az Európai Unióban, Sógor Csaba elmondta: az autonómia, mint közigazgatási forma tagállami hatáskör, ezért az EU ebbe nem szól bele. Az EP-képviselő szerint a Magyarországot elmarasztaló Tavares-jelentés arra legalább jó volt, hogy az EU is rájött: a csatlakozás után is minden tagállamon számon kell kérni a koppenhágai kritériumokat, köztük azt is, hogy biztosítják-e a nemzeti kisebbségek jogait. Az erdélyi magyar képviselő hangsúlyozta, politikai kultúra kérdése az, hogy mely országokban sikerült megoldani a területi autonómia ügyét. – Azon múlik, hogy le tudunk-e ülni tárgyalni és meg tudjuk-e győzni román kollégáinkat arról, hogy például számukra is gazdasági előnnyel járna Székelyföld autonómiája – magyarázta a képviselő.

Sógor Csaba rámutatott: az EU fejlődését végigkövetve láthatjuk, hogy a kezdeti gazdasági közösségből indult szervezet ma már az élet több területére vonatkozóan hoz döntéseket. – Európa előbb-utóbb felismeri azt, hogy a kisebbségi ügyekbe is bele kell szólnia, például az erdélyi magyarság problémáira is európai válaszokat kell találnia – fejtette ki a képviselő.