Kovásznára érkezett a Makkai Sándor életművét bemutató vándorkiállítás
Budapestről indult és Erdély különböző pontjain is bemutatkozik az a vándorkiállítás, amely Makkai Sándor erdélyi magyar író, református püspök életművét, egyházi, irodalmi és közéleti tevékenységét mutatja be.
A kiállítás Kolozsvár után most Kovászna városában is megtekinthető, ahol november 17-én, vasárnap, a helyi református templom gyülekezeti termében Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, Makkai Lilla az író unokája, illetve Balogh Zoltán kovásznai református lelkipásztor közösen nyitották meg és mutatták be a tárlatot.
Sógor Csaba, aki már a kezdetektől támogatta a kiállítás anyagának elkészítését és a kiállítások megszervezését, a megnyitó alkalmával elmondta: Makkai Sándor egyszerre volt író, lelkész, teológus, püspök és hivatalából adódóan közéleti személy, politikus is. – Ma már olyan világban élünk, amelyben nekünk is több feladatnak kell egyszerre eleget tennünk, az erdélyi magyarok kisebbségi sorsa erre predestinálta elődeinket, akár Bethlen Gáborra, Kós Károlyra vagy a most ünnepelt Makkai Sándorra gondolunk. A magyar irodalom szegényebb lenne a Táltoskirály, a Sárga vihar, vagy az Ördögszekér művek nélkül, az egyházi életünkben ma is megszívlelendő tanítása, hogy teológia nincs pedagógia és lélektan nélkül. Politikai hitvallása pedig ma is figyelmeztetően aktuális: a megegyezés, a konszenzus keresése nélkül nincs eredmény a politikában sem – méltatta a képviselő a Makkai-örökség jelenkori aktualitását.
Sógor Csaba szerint Makkai Sándor élete és munkássága arra is figyelmeztet bennünket, hogy sokoldalú küzdelmeinkben el lehet fáradni. Õ maga 1936-ban lemondott püspöki feladatairól és távozni kényszerült. – Sokszor mi is elfáradunk, és azt mondjuk: nem lehet. Vagy végezzük közösségépítő feladatainkat, ahogyan engedik, ahogyan lehet. Reményik Sándorral együtt valljuk: lehet, mert kell! Lehet és kell családban, gyülekezetben, önkormányzatban, parlamentekben az erdélyi magyarság sorsáért. E munka során nem a széthúzásban, hanem az összetartásban kell eredményesek lennünk – mutatott rá a képviselő.
A kiállítás, amely hozzájárul ahhoz, hogy Makkai Sándor munkássága révén jobban megismerjük a nemzeti tragédiával és feszültségekkel teli XX. századi Erdélyt, december 31-ig tekinthető meg Kovásznán.