Tisztújító közgyűlést tartott az RMDSZ Kereszténydemokrata Platformja

2013-09-08

Újraválasztották Kelemen Kálmánt és Kiss Tibort az RMDSZ Kereszténydemokrata Platformjának elnöki, illetve alelnöki pozíciójába. A tisztújító közgyűlésre szeptember 7-én, szombaton, a Maros megyei Göcs településen került sor.  Az eseményen részt vettek az RMDSZ választott tisztségviselői, Sógor Csaba EP-képviselő és Moldován József parlamenti képviselő is.



Az RMDSZ platformjának tisztújító közgyűlését az RMDSZ Kongresszusának határozata nyomán tartották meg, amely előírta, hogy a vezetői pozíciókat és a Szövetségi Képviselők Tanácsának tagjait újabb szavazással kell megerősíteni. Az esemény az elmúlt időszak tevékenységi kiértékelőjével indult. Kelemen Kálmán elmondta, a kereszténydemokrata platform az RMDSZ-en belül mindig is arra törekedett, hogy a kiélezett egyenlőtlenségeket tompítsa. A platform elnöke szerint továbbra is jelentős a mozgósító képességük, ezért úgy véli, akárhány új politikai formáció is keletkezik Erdélyben, a kereszténydemokrata platform nem írható le. A tisztújító közgyűlés során azt a célt fogalmazták meg a kereszténydemokraták, hogy igyekeznek még hatékonyabbá tenni a meglévő nemzetközi kapcsolatrendszerüket.

A platform tagja Sógor Csaba is, aki a találkozón elmondta: nem mindig egyszerű Európában keresztényelvű politikusnak lenni, hiszen nem mindenki örül neki, ha egyesek a keresztény értékekről beszélnek a parlamentben. Sógor Csaba szerint a kereszténydemokratáknak azonban az a dolguk, hogy a politikából se engedjék kiveszni az olyan értékeket, mint a szubszidiaritás, a szolidaritás vagy a szorgalom.  A kereszténydemokraták ennek kapcsán elmondták, hallatni kívánják a hangjukat a jövő évi európai parlamenti választásokon. Kelemen Kálmán úgy nyilatkozott: a kereszténydemokrata platform, a társulat és a mozgalom is támogatja Sógor Csabát, amennyiben indulni kíván egy újabb mandátumért a jövő tavasszal sorra kerülő európai parlamenti választásokon.

Fotógaléria