A szubszidiaritás, a szolidaritás és a szorgalom követendő európai elvek
A szászrégeni és környékbeli fiatalok Európai Unióval és az európai polgársággal kapcsolatos ismereteit kívánja bővíteni a Fiatalok Lendületben program keretében zajló Eu sunt CE?/ Ki vagyok az EU-ban? elnevezésű projekt, amelyet a Diakónia Keresztyén Alapítvány szászrégeni fiókszervezetének önkéntesei kezdeményeztek. A program részeként augusztus 25-én, vasárnap délután Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő tartott előadást.
Fiatal vagyok, mihez kezdjek az Európai Unióban? címmel szervezett kétnyelvű – magyar, román - beszélgetés során az európai uniós polgárság előnyeiről, a tanulási és utazási lehetőségekről esett szó. Az EP-képviselő szerint az európai polgárság nem csupán lehetőségekről, hanem kötelezettségekről is szól. – Az EU-s állampolgároknak bele kell szólniuk és ki kell egészíteniük a politikum munkáját – utalt az erdélyi képviselő az Európai Polgári Kezdeményezésre fontosságára, amelynek előnyeit az RMDSZ és partnerszervezetei is igyekeznek kihasználni.
Sógor Csaba emellett Európa kihívásairól is beszélt. Elmondta: Európának az az erőssége, hogy sokszínű, továbbá soknyelvűség és többféle kultúrák és szokások együttélése jellemzi. - Azok az igazán sikeres európai országok, ahol ezeket az európai értékeket komolyan veszik és védik is – mondta az EP-képviselő.
Az RMDSZ politikusa arra is kitért, hogy a szubszidiaritás, a szolidaritás és a szorgalom olyan európai elvek, amelyeket a fiataloknak is követniük kell. - Egyrészt szükség van arra, hogy saját ügyeinkről helyben dönthessünk, a régiók Európája felé kell tartanunk. Másrészt szolidaritást kell vállalnunk azokkal az embertársainkkal, akik hátrányos társadalmi helyzetben vannak. Nem utolsó sorban pedig javítanunk kell a munkamorálunkon, vissza kell állítanunk a munka becsületét – fejtette ki a képviselő.
Sógor Csaba szerint Európa egyik nagy dillemája, hogy nem minden égtájon „telik ugyanúgy az idő”. – Nyugat és Észak Európában gyorsan történik minden, keleten lassan, délen pedig csak lazán. Ma úgy néz ki Európa, hogy van egy magas munkamorállal és a soknyelvűség gyakorlatával rendelkező nyugat és észak, illetve van egy laza dél, ahol kimagaslik a korrupció, a munkanélküliség és a nemzetállami gondolkodás. Nekünk Kelet-Európaiaknak el kell döntenünk, hogy hová akarunk tartozni – magyarázta a képviselő, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az RMDSZ az elmúlt évtizedek alatt az Európa nyugati és északi feléhez való csatlakozást szorgalmazta.