Közel száz fiatal részvételével zajlik az Ifjúsági Üzleti Program Csíkszeredában

2013-07-28

Sógor Csaba európai parlamenti képviselő nyitóelőadásával kezdődött az idén tizenharmadik alkalommal megtartott Ifjúsági Üzleti Program (IÜP) Csíkszeredában.



A Calasanctius Ösztöndíj Alapítvány által kezdeményezett képzéssorozatot ebben az évben is három helyszínen szervezték meg. A program Beregszászon és Tatabányán már lezajlott, harmadik állomását pedig július 28 - augusztus 3. között Erdélyben, a csíkszeredai Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartják.

Az IÜP olyan 17-18 éves középiskolás, felsőoktatási képzés előtt álló fiataloknak szól, akik érdeklődnek a gazdasági, üzleti témák, valamint a marketing és média szakírányok iránt. A fiataloknak lehetőségük van csoportos munkák során, szakemberek segítségével meglévő ismereteiket kibővíteni, illetve üzleti, marketing és média-tervek készítése által gyakorlati tapasztalatot szerezni. Az IÜP programja a szakmai munka mellett közösségi önkéntes munkát és kirándulásokat is magába foglal. Idén közel száz résztvevője van a csíkszeredai képzésnek, a fiatalok Erdély különböző pontjairól érkeztek.

Sógor Csaba RMDSZ-es EP-képviselő a kezdetek óta támogatója a programnak, ugyanis meglátása szerint a vállalkozásra nevelést idejében kell elkezdeni. – Ezek a kiegészítő oktatási programok olyan tanulási lehetőséget biztosítanak, amelyek elsősorban a gyakorlati tudás megszerzését célozzák – hangsúlyozta a képviselő, aki azt tanácsolta a fiataloknak, hogy törekedjenek szabadon megismerni a világot és képesek legyenek lázadni, de a lázadás mellett alkotni is saját társadalmukban.

Az erdélyi EP-képviselő megnyitó előadásában európai parlamenti munkájáról, Európa új kihívásairól, a demográfiai mutatók változásairól, a keleti országok feltörekvő trendjéről, a gazdasági válság hatásairól és a civil társadalom egyre növekvő szerepéről is szót ejtett. A fiatalokat különösen foglalkoztatta a magyar és román alkotmánymódosítások kapcsán sokat tárgyalt téma, a család fogalmának meghatározása. Mint ahogyan elhangzott, a fiatal generáció számára is fontos a többezer éves keresztény értékrend megőrzése. Sógor Csaba elmondta, az Európai Unióban ez egy igen nehéz kérdés, amelynek kezelésére számos eltérő példa mutatkozik. Az EP-képviselő úgy véli, hogy saját kulturális és vallási hagyományainkat nem adhatjuk fel, őseinktől örökölt értékeinket az egységesülő Európában is tovább kell vinnünk.