Sógor Csaba szavazatmagyarázata a Tavares-jelentés kapcsán

2013-07-04

"A jelentést nem szavaztam meg. Túlzó következtetéseket von le labilis tényállításokból. Ajánlásai pontatlanok és végrehajthatatlanok. Mégis, javult a szöveg az eredetihez képest. Már nem kell a jelentést megküldeni az USA külügyminisztériumának, a Prizmán keresztül már úgyis látták.



De komolyra fordítva a szót akár dicsérhetnénk is, hogy kimondja: nem lehet kettős mércét alkalmazni. Érdeklődve várom, hogy az EP ma jelentést készítsen Szlovákia, Görögország, Franciaország, Románia esetében például a kisebbségi helyzetről. És végül, végre egy dokumentum, amely tételesen foglalkozik a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak tiszteletben tartásával, tehát semmi akadálya, hogy jelentést készítsünk az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetéről is az egyes tagállamokban. Ha komolyan gondoljuk a kettős mérce elutasítását, akkor ezeket a lépéseket meg kell tennünk. Ha nem, az egész Európai Parlament veszíthet hiteléből" - áll Sógor Csaba felszólalásában.