Pályázat - Európai önkormányzatok Erdélyben

2012-10-02

Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő és a Magyar Ifjúsági Értekezlet pályázatot hirdet fiatal önkormányzati vezetők, képviselők és köztisztviselők számára helyiségük vagy szűkebb régiójuk fejlesztési terveinek elkészítésére. A pályázat szakmai hátterét a Pont pályázati tanácsadó csoport biztosítja.


A program célja:

- megismertetni a fiatal önkormányzati vezetőket, képviselőket és köztisztviselőket az Európai Unió által nyújtott fejlesztési lehetőségekkel, valamint az európai önkormányzatok működésével.

A program felépítése:

- a pályázók uniós támogatásokat lehívó helyi vagy mikroregionális fejlesztési tervek készítése és beküldése által vesznek részt a pályázatban
- a pályázatokat egy szakmai zsűri bírálja el

Díjazás:

- a nyertes pályázók egy csoportos belgiumi szakmai tanulmányúton vesznek részt

Részvételi feltételek:

- 18 – 35 év közötti életkor
- érvényben levő közképviseleti mandátum vagy közigazgatási munkaviszony
- ajánlólevél a MIÉRT megyei vagy területi tagszervezetétől

Pályázati anyagok:

- fényképes szakmai önéletrajz (értesítési cím, telefonszám, e-mail cím megjelölésével)
- helyi vagy mikro regionális fejlesztési terv
- nyelvtudást igazoló dokumentumok
- motivációs levél maximum 1 oldal terjedelemben

A pályázatokat az office@miert.ro címre kérjük elküldeni 2013. február 28-ig.

További információ:

Parajdi Andrea
+40 723 633 840
office@sogorcsaba.eu

...............................................................................................................................

Rövid háttéranyag a kistérségi fejlesztési tervek elkészítéséhez

A pályázat célja gondolkozásra bírni a fiatal, önkormányzatisokat illetve azokat a fiatalokat, akik fogékonyak a térségük fejlesztésére irányuló társadalmi párbeszédre. Az utolsó erdélyi polihisztor Brassai Sámuel volt, s ennek szellemében az a legcélravezetőbb, hogyha nem egy-egy fiatal önkormányzatis személy készítené el a pályaművet, hanem egy minimum 5 főből álló,  széles tudományos érdeklődési területtel rendelkező csapat dolgozná ki a dokumentumot. Ez azért fontos mert egyetlen személy nem tud teljesen rálátni egy térség problémáira még ha az kicsi is, továbbá ha távlatokban gondolkodunk akkor az elkövetkező időszak önkormányzati vezetői mellé jól jön majd egy-egy helyi segítő „szakértő”.  Kellő tapasztalat hiányában nem várjuk el a pályázóktól, hogy kész termékeket gyártsanak, de díjazzuk, ha elkezdik a munkát és a következő költségvetési ciklusra előkészítik az elképzeléseket. Ezek a tervek lehetnek a következő periódus megvalósításainak a csírái.


A fejlesztési terv szerkezeti felépítése

A. Általános helyzetelemzés
Az általános helyzetelemzés rövid bemutatója a településnek/térségnek, statisztikai adatoknak lenne értelme, de nem kell olyan átfogó legyen, mint egy valódi stratégiának. Hasznos a STEPED illetve a SWOT elemzési technika alkalmazzása.
STEPED elemzés: Angol betüszó, a következőket jelöli, Social, Technological, Economic, Enviromental, Political, Demographic .
SWOT elemzés: elemzés egy adott helyzet belső és külső tényezők szerinti helyzet felmérésére alkalmas módszer. Az interneten, a romániai opratív programokban és bármilyen más fejlesztési stratégiában a SWOT elemzés stabil módon jelen van. A SWOT-nál nem kérünk kategóriánként 10-nél több elemet, de azok pontosak, jól megfogalmazottak és helyénvalók legyenek.

B. Célok és stratégiai prioritások
Problémák beazonosítása illetve válaszként ezekre, fő beavatkozási területek kigondolása és lebontása alacsonyabb beavatkozási szintekre illetve intézkedésekre. Javasolt, hogy a fő beavatkozási területek száma ne legyen nagyobb ötnél. Ez a fejezet az általános célok irányából közelíti meg a konkrét, mérhető célokat. ). Kérjük legyen leírva az, hogy a pályázó szerint adott időtartamon belül a térségnek hova kéne eljutnia, mi a jövőképe. Ehhez azt is meg kéne határozni, mi a település legfontosabb adottsága, amire építeni lehet a jövőt. Ugyanakkor a pályázó nem muszáj ennek az adottságnak a közvetlen vonzáskörébe tartozó területeket fejlesszen (pl. ha a térség turizmusban a legerősebb és ezt beazonosítja, attól még a fejlesztési tervet élezheti gazdasági fejlődésre.

C. Horizontális elvek
Olyan elvek, amelyek minden projektet érintenek, a végrehajtás módszertanát, kulcselemeit határozzák meg. Ilyenek lehetnek például a környezetvédelem, társadalmi kirekesztés elleni küzdelem stb.

D. Projektportfólió
Projektek csomagja, amelyek igazodnak a B pontban meghatározott konkrét mérhető célokhoz. A projektek leírásának tartalmaznia kell egy konkrét mérhető célt/célkitűzést, a megvalósítás időtartamát esetleg mérföldköveit, illetve a felhasználni kívánt erőforrásokat. Előnyös alkalmazni a SMART kritériumokat a projektek leírásának terén. Figyelni kell a szinergiákra is: ez azt jelenti, hogy a fejlesztési elképzelések mennyire illeszkednek a település/térség eddigi fejlesztési terveibe, hogyan egészítik ki azt, találkoznak-e az EU 2020-al, segítik-e annak megvalósulását, mennyire passzolnak a romániai fejlesztési tervekhez.

E. Végrehajtás, monitoring és értékelés
Kik felelnek a végrehajtásért? Milyen az ideális végrehajtási intézményrendszer. Milyen eszközökkel és módszerekkel mérhetők a tevékenységek eredményei, a fejlesztési stratégia gyakorlatba ültetésének hozama? Mik a gyakorlatba ültetés mechanizmusai: potenciális partnerségek, előre eldöntött szervezetek, vagy megpályáztatják, mik a finanszírozási formák?

F. Kommunikáció
A fejlesztési terv gyakorlatba ültetése milyen kommunikációs eszközöket igényel? Melyek a fő kommunikálandó tényezők? Hogyan képzeli el a széles körben való ismertetést és mi a célja a kommunikációval?

Pontozási rendszer:
A. 30
B. 10
C. 10
D. 10
E. 10
F. 10
Összbenyomás: 20