A Kárpát-medencei Magyar Matematika Verseny fővédnöke volt Sógor Csaba

2010-03-23

Nemzetközi Magyar Matematika Verseny döntőjének helyszíne volt Szatmárnémeti, március 19-22 között. Az esemény fővédnöke Sógor Csaba EP képviselő volt, aki Gál Kinga és Mészáros Alajos képviselőtársainak támogatásával 20 brüsszeli utazás meghívóját nyújtotta át a nyertes diákoknak, valamint felkészítő tanáraiknak.


Az 1992 óta évente megszervezett Nemzetközi Magyar Matematika Versenynek idén első alkalommal adott otthont Szatmárnémeti. A versenyt eddig Magyarországon, Felvidéken, Délvidéken, Kárpátalján, valamint két romániai városban – Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön – rendezték meg. Az idei nemzetközi döntőn közel 250 középiskolai diák, valamint meghívott vendég és zsűritag vett részt.

Sógor Csaba EP-képviselő a verseny díjkiosztóján elmondta: “Nem véletlenül tartottuk fontosnak Gál Kinga magyarországi és Mészáros Alajos felvidéki kollegáimmal, hogy a matematika verseny nyerteseit meghívjuk Brüsszelbe, hiszen ma az Európai Bizottságnál a legkeresettebbek a műszaki értelmiségiek”. A brüsszeli kirándulást az egyes régiók, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék, Magyarország és Erdély legjobb eredményét elért versenyzői kapták, akik így a versenyen kívül is találkozhatnak.

Az erdélyi magyar európai parlamenti képviselő a tanárok munkájának fontosságára is felhívta a figyelmet, akiket a mai világ nem mindig jutalmaz: „Manapság nem minden esetben értékelik a tanárokat, pedig az ő munkájuk nélkül a diákok és mi sem létezhetnénk”. Sógor Csaba Svájc példáját említette, ahol a gimnáziumi tanárokat fizetik meg a legjobban, mert tudatában vannak, hogy a középiskolában dől el a diákok sorsa.