Az EP Kisebbségi Intergroupja állást foglalt a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében

2012-09-13

Az Európai Parlamentben (EP) a Hagyományos Kisebbségi Közösségek és Nemzeti Nyelvek Frakcióközi Munkacsoport (Kisebbségi Intergroup) csütörtöki ülésén, Strasbourgban állást foglalt és szolidaritását fejezte ki a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium ügyében a romániai magyarok közössége által szervezett megmozdulások kapcsán.



Az ülésen Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselők (RMDSZ, Európai Néppárt) ismertették az Erdélyi Református Egyház jogos tulajdonát képező épület, a Székely Mikó Kollégium újraállamosítása nyomán kialakult helyzetet.

Winkler Gyula az RMDSZ-nek a romániai és a brüsszeli hatóságok és intézmények irányába tett lépéseit ismertette; megemlítette Viviane Reding, a jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárság biztosához az RMDSZ két EP-képviselője által írt levelet is. A képviselő beszámolt az Erdélyi Református Egyházat ért jogsérelemről, hogy immár másodszor államosították az egyház jogos tulajdonát képező sepsiszentgyörgyi ingatlant, és felhívta képviselőtársainak figyelmét arra is, hogy első fokon három személyt sújtó (ők a Romániában hatályos jogszabályokat alkalmazták), büntetőjogi ítélet született.  

Az RMDSZ EP-képviselője utalt az erdélyi magyar közösség és a történelmi egyházak tulajdonának visszaszolgáltatását célzó folyamatra is: Románia európai uniós csatlakozási tárgyalásainak során elkötelezte magát erre, hiszen ez a Koppenhágai Egyezmény politikai kritériumrendszere része.  "Nehézkes az évek óta húzódó visszaszolgáltatási folyamat, jelenleg teljesen elakadt a kommunista rendszer által elkobzott magyar közösségi birtokok és az erdélyi történelmi egyházak tulajdonainak visszaszolgáltatása. (...) Az RMDSZ határozott döntése, hogy továbbra is élni fog minden demokratikus és intézményes eszközzel, Brüsszelben és Bukarestben egyaránt, amelyek a megakasztott visszaszolgáltatási folyamatot újraindíthatják, azért is, hogy a sepsiszentgyörgyi kollégium ügyében igazságos megoldás  szülessék, hiszen az épületegyüttes újraállamosítását a magyar közösség elleni támadásnak tekintjük, mert az ügy veszélyes precedenst teremthet a romániai tulajdonjog tiszteletben tartását illetően" - mondta Winkler Gyula.

A romániai Országos Visszaszolgáltatási Bizottság három tagját – közöttük Markó Attila államtitkárt – sújtó elsőfokú büntetőjogi ítéletet az RMDSZ EP-képviselője egyenesen kafkainak minősítette. Winkler Gyula rámutatott, hogy a bizottság tagjait a büntetőjogi bíróság azért ítélte el, mert hatályos törvények előírásait alkalmazták és visszaszolgáltatták a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium egy épületét. Ez a bírói döntés ellentmond  az ugyanazon ügyben 2006-ban hirdetett ítéletnek, mely az Erdélyi Református Egyház tulajdonjogát jogilag megerősített az ügy tárgyát képező épületre vonatkozóan.

Sógor Csaba, az RMDSZ európai parlamenti képviselője a kommunista rendszer idején elkobzott, az erdélyi egyházak tulajdonát képező birtokok és ingatlanok visszaszolgáltatási folyamatának hosszadalmas jellegére hívta fel a figyelmet. Az erdélyi magyar képviselő rámutatott, hogy az utóbbi tíz évben, az 501/2002-es számú törvény érvénybe lépése óta a visszaszolgáltatások aránya 35 százalékra tehető.

A Székely Mikó Kollégium ügyére vonatkozóan Sógor Csaba kifejtette, hogy az eset a magyar kisebbségi közösség ellen irányuló támadásnak minősül, mely a közösségi és egyházi tulajdonok visszaszolgáltatási folyamatában végleges leállítási szándék jelének is tekinthető, annál is inkább, mert a természetbeni visszaszolgáltatások jogának megszüntetésére történt már kormányszinten kísérlet. Ezt a törvényt az RMDSZ nyomására levették napirendről. Az erdélyi magyar képviselő a Mikó-ügy lehetséges következményeit ecsetelte képviselőtársainak: "Nem minden településen vezetik magyarok az önkormányzatot, ahol visszaszolgáltatott ingatlanok vannak. E döntés nyomán ugyanilyen módon visszaállamosíthatnak bármilyen más egyházi ingatlant. (...) Továbbá országszerte több száz olyan visszaszolgáltatott ingatlan van, amelyben oktatási intézmény működött, ezek mind veszélybe kerülhetnek, sőt visszaállamosíthatóvá válnak nemcsak az iskolák, hanem minden eddig visszajuttatott ingatlan" - összegezett Sógor Csaba.

Az EP Kisebbségi Intergroupjának tagjai egyetértettek abban, hogy Brüsszelnek, illetve az Európai Bizottságnak (EB) fel kell hagynia a kettős mérce alkalmazásával a tagállamokban élő nemzeti kisebbségek ügyeinek megközelítésében. Az ülésen részt vevő európai képviselők elhatározták, hogy támogatják az RMDSZ-nek a kommunista rendszer által jogtalanul elkobzott javak romániai visszaszolgáltatási folyamatának folytatását, illetve a folyamat felgyorsítását célzó intézkedéseit.

A Kisebbségi Intergroup tagjai a Székely Mikó Kollégium ügyét aggasztónak minősítették a jogállam romániai érvényesülését illetően, hiszen ez a közelmúlt bukaresti politikai eseményeinek kontextusába helyeződik. A téma egyébként a strasbourgi plenáris ülésen megvitatásra került már.

Sógor Csaba és Winkler Gyula Sajtóirodája,
Strasbourg, 2012. szeptember 13.

Az Állásfoglalás szövege megtalálható itt.