Hivatalosan is elindult a Keresztszülő program Nagyenyeden

2010-03-15

Hétvégén tartották a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium hagyományos bálját, amely nem csupán a tanintézmény végzős diákjainak jelent búcsúzás előtti közös mulatozást, hanem a helyi magyarságnak is sajátos összejövetele. Az idei bál alkalmat adott a kollégium Keresztszülő programjának hivatalos megnyitójára is.


A nagyenyedi sportcsarnokban megrendezett bál a hagyományoknak megfelelően a végzős évfolyamok felvonulásával és táncával kezdődött, aztán az ősszel induló Keresztszülő program erdélyi megnyitója következett. Az idei bál védnökei voltak dr. Szőcs Gyula Kálmán, a Keresztszülő program kezdeményezője és mecénása, illetve Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, aki elsőként vállalta a „keresztszülőséget”. Az eseményen továbbá jelen volt Fűzes Oszkár, a Magyarország bukaresti nagykövete, és Szilágyi Mátyás Magyarország kolozsvári főkonzulja is.

Az ünnepi megnyitón Szőcs Ildikó, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatónője a népes bálozó közönség előtt kiemelte a Keresztszülő program fontosságát a szórványoktatás folytonosságának biztosításában, illetve elmondta, várják azokat a lelkes támogatókat, akik segítenék a nehéz sorsú tehetséges fiatalokat, hogy az évszázadok óta kimagasló színvonalú oktatást nyújtó Bethlen Kollégiumban gyarapíthassák tudásukat.

Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő a program kapcsán elmondta, az erdélyi oktatásban nagy múltra tekint vissza a Bethlen Gábor Kollégium, amelynek falai közül számtalan jeles magyar személyiség került ki. – Bethlen Gábor fejedelem idejében Erdély valóban aranykorát élte, hiszen egy olyan vezetője volt a magyaroknak, aki megteremtette az oktatás esszenciáját. Amellett, hogy képzett professzorokat hozott a térségbe a jó képességű fiatalokat is támogatta, külföldi tanulási lehetőséget biztosított számukra – mondta az EP képviselő, aki úgy véli a tehetséges fiatalokat továbbra is fel kell karolni.

A Keresztszülő program célja, hogy támogatókat toborozzon a kollégium nehéz szociális helyzetben levő diákjainak megsegítésére. A kezdeményezés különlegessége az, hogy az adakozók személyesen választhatják ki az általuk támogatott diákot, így a puszta anyagi támogatáson kívül személyes kapcsolat is kialakulhat a diák és támogatója között. A kollégium vezetősége Magyarországon is népszerűsíti a programot, ugyanakkor az itthoni magyar közösség összefogására is számít ez ügyben.

Fotógaléria