Közösen látogattak az EP-be a WEBkastély vetélkedő és az EU Kvízverseny nyertesei

2012-05-14

Tavaly novemberben Sógor Csaba európai parlamenti képviselő személyesen nyújtotta át a keresdi Bethlen kastélyban tartott díjátadón a brüsszeli nyereményútra szóló meghívót a WEBkastély vetélkedő két legjobb csapatának.



Az RMDSZ EP-képviselői Sógor Csaba és Winkler Gyula 2012. május 8-10. között látták vendégül a gernyeszegi Teleki –kastély udvarmestereit és az olaszteleki Daniel-kastély apródjait, akik három napot töltöttek Brüsszelben. A játékban résztvevő csapatoknak az volt a feladatuk, hogy felkutassák az általuk képviselt épített örökség múltját, majd megfogalmazzák annak jövőképét. Sógor Csaba örömmel vált a vetélkedő támogatójává, hiszen véleménye szerint olyan kastélyok kellenek, amelyekben élet van, amelyek nem csak építészeti örökségünk részei, hanem az erdélyi közösség szellemi és kulturális fejlődésének színterei is.

A parlament-látogatással egybekötött tanulmányúton a WEBkastély legjobb csapatai mellett az EU Kvíz nyertesei is részt vettek. Ahogyan az ismert, Sógor Csaba személyes honlapján fél éven át zajlott az EU kvízverseny. A játékkal ez idő alatt Erdélyszerte több mint kétezren játszottak, a brüsszeli nyereményutakért pedig közel százötvenen regisztráltak be a versenybe. Ebből a listából állt össze annak a tizenöt fiatalnak a névsora, akik a kvízverseny révén Európa fővárosába látogathattak. A verseny lezártát követően a kvízjáték továbbra is elérhető a képviselő honlapján, azzal a céllal, hogy hozzájáruljon az erdélyi magyar fiatalok EU-s ismereteinek bővítéséhez.   

 -Olyan fiatalokra van szüksége az erdélyi magyarságnak, akik képesek a közösségük érdekében cselekedni és saját tudásukat a társadalom hasznára fordítani. Szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy minél több fiatal megismerhesse az Európai Parlament működését és azt a multikulturális közeget, amiben Brüsszelben élünk és dolgozunk. Ezért hirdetem meg évről évre a Gyakornoki Programot és ezért támogatók brüsszeli tanulmányutakkal különböző kezdeményezéseket is – összegzett Sógor Csaba EP-képviselő.