Legyen Kolozsvár Európai Ifjúsági Főváros 2015-ben!

2012-05-09

Sógor Csaba kezdeményezésére az RMDSZ két európai parlamenti (EP) képviselőjének közös rendezvényén, szerdán, május 9-én az Európai Parlamentben (EP) is bemutatásra került az Európai Ifjúságú Fórumhoz benyújtott, Youth@Kolozsvár 2015 projekt pályázat, illetve maga az Európai Ifjúsági Főváros kezdeményezés. Az eseményen részt vettek a vendéglátó Sógor Csaba és Winkler Gyula, RMDSZ-es EP képviselők hazai látogatói is.



Sógor Csaba társszervezői minőségében üdvözölte a hallgatóságot, illetve Kolozsvárhoz kötődő személyes élményeire utalva a város jelenkori multikulturális jellegét hangsúlyozta: az évszázadokkal korábbi többségi német kultúra jelenléte után, a román és a magyar kultúra és ezek nyelve mellett ma az egyetemi oktatási rendszer révén a német, a francia, sőt a kínai nyelv jelenléte is lehetségessé vált. - Kolozsvár a legjobb választás, mert a város az európaiságot jelképezi múltjával, jelenével egyaránt. A város lakosságának egyötöde egyetemista; a fiatalok mindig képesek megújulni és újítani, túllépni a múlt néha sötét örökségén és valós multikulturális értékeket képviselni.

Winkler Gyula különleges alkalomnak nevezte, hogy Kolozsvári ifjúsági fővárosi pályázatát éppen május kilencedikén, Európa napján sikerült bemutatni az Európai Parlamentben. Nem is lehetett volna jobb napot találni, mint az Európa egységét előrevetítő Schuman-nyilatkozat hatvankettedik évfordulója. Ez egy olyan nap, amelyet érdemes a Parlamentben, Európa Házában ünnepelni, hiszen ez az intézmény az egyetlen az Európai Unióban, amelyet a polgárok közvetlenül választanak. Európa és a polgárok érdeke, hogy az EP egyre erősebb jogköröket kapjon, és egyre inkább megjelenítse Európa sokszínűségét – fogalmazott az EP-képviselő. Winkler Gyula elmondta, hogy az Európai Parlament a javaslatok bemutatásának, vélemények meghallgatásának helyszíne, itt az elképzelésekhez támogatókat és barátokat kell szerezni annak érdekében, hogy végül elérjék céljukat. A képviselő hangsúlyozta, hogy Kolozsvár pályázatához is barátokat, támogatókat kell szerezni, ebből a szempontból a lehető legjobb nagykövetek maguk a fiatalok, akik ifjúsági szervezetek, ifjúsági kezdeményezések képviselőiként jelen voltak az Európai Parlamentben a pályázat bemutatóján.

A PONT vezetője, Farkas András, pályázatíró minőségében ismertette Kolozsvár pályázatát. Az erdélyi csapat a legesélyesebb a versenyben, minthogy négy nyilvános esemény, a kolozsvári ifjúsági szervezetek képviselőivel tartott megbeszélések, egy közel 1000 fiatalt megmozgató virtuális flashmob / villámcsődület, egy kétnyelvű honlap és a mintegy 2600 rajongót számláló Facebook-oldal létrehozása jelentősen megnövelte a pályázat esélyeit.


Ha sikerül elnyerni a címet, három nagy projektre fognak koncentrálni a kolozsváriak.

Az QR-kód projekt által - amelynek során 4900, a Youth@Kolozsvár 2015 logóját formáló önkéntes villámcsődületét fotóznák le helikopterből abban a pillanatban, amikor a Google műholdja éppen Kolozsvárt veszi - a Google Earth-ön és a Google Maps-en is láthatóvá válna a kezdeményezés.

A Cluj Never Sleeps / Kolozsvár soesem alszik által az év leghosszabb napját helyeznék a figyelem középpontjába. Ezen a napon és éjszakán különböző szórakoztató, kulturális programok zajlanának, működne a tömegközlekedés, sőt egyes villamosokon kisebb koncerteket is szerveznek.

A share collector projekt révén minél több programon való részvételre ösztönöznék a szervezők a fiatalokat. A résztvevők mind három csoportja – kolozsvári, romániai és külföldi -, pontgyűjtő kártya birtokában látogathatják majd a rendezvényeket, és a legtöbb pontot összegyűjtők közül nyerteseket is sorsolnak.

A rendezvény második felében Farkas András ismertette a Webkastélyok vetélkedő projektjét, melynek nyerteseit látogatócsoportként látták közösen vendégül Brüsszelben Sógor Csaba és Winkler Gyula RMDSZ-es képviselők.

Zárszavában Sógor Csaba megköszönte az ösztönző példát nyújtó projektek bemutatását Farkas Andrásnak. - Az elhangzottak azt igazolják, vannak Erdélyben olyan fiatalok, kisebbségi magyarok és nemcsak magyarok, akik Európának, Romániának, Erdélynek értéket jelentenek; akik sokat tesznek Erdély kulturális értékeinek a megőrzéséért. Köszönet nekik, nektek, fiataloknak, hogy megosztottátok velünk tapasztalataitokat. Ennek révén képet alkothatunk arról, mit tehet a mai fiatalság Erdélyért, Romániáért, Európáért, egymásért.

Az erdélyi magyar képviselő hozzáfűzte: azt reméli, a mindenkori román kormány is felfedezi a soknyelvűségben, a multikulturalitásban levő értékeket, és tesz is majd azért, hogy a kisebbségek megőrizhessék anyanyelvüket, kultúrájukat, épített örökségüket, hiszen ez az országnak és Európának is nagyon fontos.