Tevékenység / Itthon
2014-05-16
Az autonómia nem elszakadást jelent!
"A mi autonómia-törekvéseink nem hasonlíthatók össze azokkal az elszakadási kísérletekkel, amelyekkel a kelet-ukrajnai szakadárok próbálkoznak. Ők nem valamiféle autonómiát kérnek, hanem függetlenséget követelnek maguknak” – hangsúlyozta pénteki máramarosszigeti látogatása során Sógor Csaba. Az RMDSZ EP-képviselőjelöltjének kampánykörútja május 16-án Máramaros megyében tartózkodik.
2014-05-15
Az a célunk, hogy európai Erdélyt építsünk
"Az európai uniós pénzalapok lehetővé tették, hogy növekedjen az életszínvonal és az életminőség a székelyföldi közösségekben. A jövőben is szükségünk van ezekre a támogatásokra, hiszen az a célunk, hogy európai Erdélyt építsünk” – hangsúlyozta Sógor Csaba Makfalván, ahol május 14-én a Maros megyei Önkormányzatok közül hat település kapta meg az RMDSZ Pályázó önkormányzat – Sikeres közösség díját.
2014-05-13
Az Európai Parlament után Kovásznán is bemutatták Sógor Csaba kiállítását
Brüsszel után Kovásznára is megérkezett az Érintkezések – magyar utazókról és felfedezőkről című kiállítás, amelyet Sógor Csaba európai parlamenti képviselő áprilisban mutatott be az Európai Parlamentben. A kétnyelvű, elsősorban nyugati közönség számára készült tárlat anyagát az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, Thiesz János polgármester és Balogh Zoltán esperes közösen nyitották meg május 13-án, a kovásznai Városi Művelődési Házban.
2014-04-29
Sógor Csaba Agyagfalván: Brüsszelben velünk együtt kell döntéseket hozzanak
-Agyagfalva az a hely, ahol egykoron székely őseink, autonóm közösségként saját sorsukról szabadon döntöttek. Ezért fontos ma is, hogy ennek a helynek az emlékét megőrizzük és szellemisége szerint ne adjuk fel törekvéseinket - fogalmazott Sógor Csaba európai parlamenti képviselő hétfői udvarhelyszéki körútja során, melynek egyik állomása Agyagfalván volt.
2014-04-29
Keresztény hitünk is európai érték
-Az egyházaknak Erdélyben helyenként hangsúlyosabb a jelenlétük a civil társadaloménál. Brüsszelben mindig el kell mondanunk, hogy nálunk erős egyházak vannak, amelyek fontos szerepet töltenek be a helyi közösségekben – mutatott rá Sógor Csaba európai parlamenti képviselő április 27-én, Székelyudvarhelyen a Bocskai Házban megtartott egyházi találkozón.
2014-04-26
Sógor Csaba: Továbbra is támogatja Brüsszel a székely gazdákat
„Az Európai Unió agrárpolitikája nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a székely gazdák könnyebben boldoguljanak a szülőföldjükön, megélhetésüket idehaza biztosíthassák és biztos jövőt teremthessenek családjuknak” – fogalmazott Sógor Csaba a csíkdánfalvi állatvásáron és kiállításon.
2014-04-24
Pityókás házikenyér és madéfalvi hagyma került elsőként Sógor Csaba tarisznyájába
Felcsíki polgármesterek indították el kampánykörútjára Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselőt csütörtök délelőtt, Csíkkarcfalván. Pityókás házikenyeret és madéfalvi hagymát tettek az RMDSZ jelöltjének tarisznyájába, hogy ezeket is vigye el Európába.
2014-04-23
Balázstelkén és Nagyszebenben járt Sógor Csaba
Erdélyt csupán mi tudjuk elvinni és megmutatni Európában – ezt hangsúlyozta Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő április 23-i, Szeben megyei körútja során.
2014-04-13
Évezredes motívumok a madéfalvi Fészek Tájházban
Évezredes motívumok a népi díszítőművészetben címmel a gyimesi csángók és a bukovinai székelyek díszítőművészetét bemutató kiállítás nyílt a madéfalvi Fészek Tájházban, április 12-én, szombaton. A húsvéti időszakhoz kapcsolódóan a tárlat aktualitását a gyimesi hímes tojások adják, amelynek technikáját a tojáskártyák és az eligazító táblák segítségével akár a betérők is elsajátíthatják.
2014-04-13
Kőrösi Csoma Sándorra emlékeztek szülőfalujában
Huszonötödik alkalommal tartottak megemlékező ünnepségsorozatot Kőrösi
Csoma Sándor halálának évfordulójához kapcsolódóan, április 10-12.
között Csomakőrösön, illetve Kovászna városában. Az esemény zárónapján
a csomakőrösi református templomban megtartott istentiszteleten Sógor
Csaba európai parlamenti képviselő az ő helytállására, vallása és
magyarsága iránti ragaszkodására emlékeztetett.