Tevékenység / Itthon


2017-03-10

Átadták a Gyarmathy-ösztöndíjakat

Pénteken tizennegyedik alkalommal adták át a Gyarmathy ösztöndíjakat Kalotaszentkirály-Zentelkén, a helyi kultúrotthonban, ahol a diákok a Megfogyva bár, de törve nem címmel mutatták be ünnepi műsorukat. Az egybegyűlteket házigazdaként, Lakatos András, az Ady Endre Általános Iskola igazgatója köszöntötte, majd Póka András György polgármester tartott ünnepi beszédet.

2017-03-05

Idén tízéves Sógor Csaba gyakornoki programja

Egykori gyakornokai számára szervezett Sógor Csaba képzési napot, annak kapcsán, hogy idén tíz éves az általa minden évben meghirdetett európai parlamenti gyakornoki lehetőség. A március 4-i, kolozsvári esemény tematikáját ugyancsak egy kerek évforduló adta: Románia európai uniós csatlakozásának tizedik éve.    

2016-12-05

Sógor Csaba: a fiatalok használják ki az EU nyújtotta tanulási és fejlődési lehetőségeket

Az ifjúsági vezetőknek és az erdélyi magyar fiatalokat tömörítő szervezeteknek kiemelt szerepe van abban, hogy népszerűsítse az Európai Unió által kínált tanulási lehetőségeket – mondta Sógor Csaba Kolozsváron, ahol december 3-án ifjúsági vezetőkkel, kolozsvári fiatalokkal találkozott. A K Plusz közösségi térben a kolozsvári fiatalok az Európai Ifjúsági Főváros eredményeit mutatták be az RMDSZ EP-képviselőjének, majd az uniós pályázati lehetőségekről beszélgettek.

2016-11-28

A fogyatékkal élők helyzetéről tanácskoztak Sepsiszentgyörgyön

A szociális szervezetek munkájának összehangolását és a közös gondolkodás irányába való elmozdulást sürgették a fogyatékkal élőkkel foglalkozó civil szervezetek képviselői Sepsiszentgyörgyön.  A szakemberek a jövőben nagyobb hangsúlyt fektetnének a közös munkára, annak érdekében, hogy mind a gyakorlatban, mind a törvények szintjén javítsák a fogyatékkal élők helyzetét.

2016-11-02

Erdély különböző pontjairól érkeztek fiatalok Sógor Csaba gyakornoki táborába

Az Európai Unió aktuális kihívásairól, az őshonos nemzeti kisebbségi közösségek helyzetéről és a Brexit hatásairól is vitáztak azok az erdélyi magyar fiatalok, akik európai parlamenti gyakornokságra pályáznak Sógor Csaba (EPP Group) brüsszeli és strasbourgi irodájába. Az RMDSZ európai parlamenti képviselője, az EPP Képviselőcsoport tagja 2016.október 28-30. között Kápolnásfaluban szervezett szakmai hétvégét a gyakornok-jelölteknek.

2016-10-15

Európa jövőjéről értekezett Sógor Csaba és Csáky Pál Kolozsváron

Az átalakulóban lévő Európáról, a megbicsaklott európai multikulturalizmusról, a migrációs nyomás okairól és következményeiről, valamint a Brexit hatásairól is értekeztek Sógor Csaba és Csáky Pál európai parlamenti képviselők a Hogyan tovább Európa? című közéleti beszélgetés során Kolozsváron. 

2016-10-10

Az 1916-os áldozatokra emlékeztek Etéden és Siklódon

A Küsmöd patak völgyének 1916 októberében áldozatul esett lakosaira emlékeztek Etéden és Siklódon. Minkét településen több százan gyűltek össze – helyiek és elszármazottak – október 9-én, vasárnap, hogy méltóképpen emlékezzenek. 

2016-09-23

Európai Polgár díj a székelyföldi természeti és kulturális értékek védelmezőjének

Idén ketten kaptak Európai Polgár díjat Romániában. Az Európai Parlament Bukaresti Információs Irodájának székhelyén szeptember 23-án, pénteken adták át az elismeréseket. Az idei évben az Európai Unióban összesen ötven személyt díjaztak. Romániában Dr. Iordan Gheorghe Bărbulescu egyetemi professzort és Dr. Barbara Helen Knowles angol kutatóbiológust, a székelyföldi természeti-kulturális értékek védelmezőjét tüntették ki.  


2016-08-12

Légy Te is Sógor Csaba gyakornoka az Európai Parlamentben!

A korábbi évekhez hasonlóan Sógor Csaba idén is meghirdeti gyakornoki programját. Az egyetemistákat és fiatal szakembereket célzó program lényege, hogy a nyertes pályázók körülbelül egy hónapot tölthetnek el az RMDSZ-es képviselő európai parlamenti kabinetjeiben (kb. 3 hét Brüsszel, 1 hét Strasbourg), melynek során gyakornoki feladatok elvégzésével betekintést nyerhetnek az erdélyi képviselő tevékenységébe.

2016-07-11

Homokkőbe faragott múlt: a temető régi sírköveit népszerűsítik Havadtőn

Fiatal belga cserkészcsapat segíti a havadtői régi temető sírköveinek rendben tartását. A Maros megyei faluban több mint 400 homokkőbe faragott sírjel állít emléket az elmúlt századoknak. Ez a térség legértékesebb régi temetője, amelynek megmentéséért, védelméért és köztudatba emeléséért évek óta dolgozik a Pro Havadtő Egyesület.