Légy Sógor Csaba gyakornoka az EP-ben!

2012-03-05

Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a 2013-as évre vonatkozóan is meghirdette gyakornoki programját. A korábbi évektől eltérően idén egy Gyakornoki táborba is elutazhatnak a jelentkező fiatalok.  Az érdeklődők 2012. április 15-ig küldhetik el pályázati csomagjukat.



Az elmúlt évek során az erdélyi magyar képviselő kabinetjében több mint ötven erdélyi magyar fiatal szakember, illetve felsőoktatásban tanuló hallgató gyakornokoskodott.  Az egy hónapos fizetett gyakornokságuk alatt megismerhették mind a brüsszeli, mind a strasbourgi parlamenti munkát és első kézből szerezhettek tapasztalatot az  intézmény működéséről.

A 2013-as esztendőben újabb 10 fiatalnak nyílik lehetősége, hogy bekapcsolódjon Sógor Csaba EP-irodájának munkájába.  Azok a pályázók, akik a nyelvtudást, illetve az uniós ismereteket felmérő tesztvizsga alapján bekerülnek a legjobb 30 közé, részt vesznek egy, a képviselő által szervezett nyári Gyakornoki táborban. A közös táborban egy EP szimulációs játék keretében a résztvevők ismét lehetőséget kapnak arra, hogy bizonyítsák tudásukat és rátermettségüket. A kétnapos programot követően kiderül, hogy a Sógor kabineten keresztül, kik nyernek betekintést az EP-képviselői munkába. 

Sógor Csaba szerint a program újításaként megjelenő Gyakornoki tábor a fiatalok szakmai képességeinek szélesebb körű felmérését segíti, emellett pedig a jelentkezők részletesebben megismerhetik és bővebb információkat gyűjthetnek a rájuk váró munkáról, úgy, hogy közben izgalmas programok révén tartalmas élménnyel is gazdagodnak.

Bővebb információk itt találhatók.