Irodanyitás és kapcsolatépítés az egyetemekkel -Tartalmas Kolozs megyei hétvége Sógor Csaba EP-képviselő számára
Kolozsvári tartózkodása alatt Sógor Csaba felkereste a két, magyar nyelven oktató egyetem vezetőit. Tonk Márton, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja az EP-képviselő támogatását kérte ahhoz, hogy az európai tanulmányok szakon tanuló diákok brüsszeli tanulmányúton ismerkedhessenek meg az Európai Parlament munkájával. Sógor meglátogatta Magyari Tivadart, a Babeº-Bolyai Tudományegyetem magyar rektor-helyettesét is, aki tájékoztatta az egyetem magyar tagozatának jelenlegi helyzetéről és terveiről. A két fél megegyezett abban, hogy a jövőben kölcsönösen tájékoztatják egymást olyan ügyekben, amelyek a BBTE-n folyó magyar nyelvű oktatással kapcsolatos politikai, oktatáspolitikai törekvéseket illetik.
Sógor Csaba ismertette a két magyar egyetemi vezetővel azt a módosító indítványt is, amelyet a múlt héten nyújtott be az Európai Parlament Foglalkoztatás és Szociális Ügyek Bizottságában. Az ERASMUS MUNDUS programot módosító javaslatok értelmében - amelyről várhatóan szeptemberben szavaz a strasbourgi plénum - lehetővé válna, hogy az uniós és Unión kívüli országok közötti oktatási csereprogramba hangsúlyosabban kapcsolódjanak be a szegényebb régiók, illetve az újonnan csatlakozott országok egyetemei, diákjai.
„A csereprogramokban és a mobilitás alapjául szolgáló partnerségekben résztvevők földrajzi megoszlását szeretném javítani. Egészen konkrétan, módosító javaslatom elfogadása esetén lehetővé válna, hogy EU-s alapokból tudjuk finanszírozni egy kárpátaljai vagy vajdasági magyar diák posztgraduális tanulmányait a Babeº-Bolyai Tudományegyetemen, a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetemen vagy a Partium Keresztény Egyetemen” - fejtette ki Sógor Csaba.