Harangot avatott a Szentegyházi Unitárius Egyházközség

2010-11-27

Templomot építene a mintegy 350 gyülekezeti tagból álló Szentegyházi Unitárius Egyházközség, mivel a jelenleg rendelkezésre álló, a parókia alagsorában kialakított imaház, nagyobb ünnepek során már szűkősnek bizonyul.



A tervek elkészítésére Makovecz Imre Kossuth-díjas építészt kérte fel Kelemen Szabolcs, szentegyházi unitárius lelkész. A Makovecz épület jellege miatt, az új templomban nem kaphatna helyet a harang, ezért ennek kivitelezését, a templomépítési elképzelésektől függetlenül valósította meg a Szentegyházi Unitárius Egyházközség. A harang ünnepélyes avatására 2010. november 27-én, szombaton került sor, ahol Nagy László unitárius esperes tartotta az istentiszteletet.

Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő is a szentegyházi unitáriusokkal ünnepelt. Ünnepi beszédében elmondta, bár a történelemből alakult szokások úgy hozták, hogy a harangok általában akkor szólalnak meg ha veszélyt jeleznek vagy az elhunytakra emlékeztetnek, most minden harangszó egy egyházközség reményeit hordozza magában. Az EP- képviselő, mint mondta az egész unitárius közösség érdeme, hogy a templomépítés első nagy lépcsőfoka a harangláb és a harang avatás már megvalósult.

Kelemen Szabolcs, a Szentegyházi Unitárius lelkész elmondta, elkészültek már a templom kivitelezési tervrajzai, és néhány részengedélyt is sikerült beszerezniük (területrendezési engedély, régi csűr lebontásának engedélye, geológiai tanulmány, topográfiai tanulmány).

– Tudjuk, hogy gazdasági válság idején nagyon nehéz támogatást szerezni hasonló beruházásokra, de híveink érdekében és az Unitárius Egyház tevékenységének megfelelő körülmények között történő kifejtése miatt nem akarunk lemondani erről az álmunkról – vázolta az egyházközség jövőbeni elképzeléseit az unitárius lelkész.

Fotógaléria