Hunyad megye képviselheti Romániát a Beszélsz Európaiul? vetélkedőn Brüsszelben
Az Európai Régiók Gyűlésének kezdeményezésére másodjára szervezték meg
a Do you speak European?, azaz Beszélsz Európaiul? című vetélkedőt.
A verseny célkitűzése: lehetőséget teremteni a fiataloknak arra, hogy
bemutathassák milyen jelentőséggel bír számukra az Európai Unió.
A regionális, országos és európai szinten zajló vetélkedő második
szakaszát, a romániai döntőt március 27-én, szombaton tartották a
sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban. Az első fordulón tovább
jutott megyéket –Vrancea, Krassó-Szörény, Kovászna és Hunyad –
képviselő csapatok rövid bemutatókkal készültek, saját kreativitásukra
bízva hogyan kívánják kifejezni az Európai Unióról alkotott
véleményüket.
A diákok prezentációját szakzsűri értékelte. Sógor Csaba,
európai parlamenti képviselő, Demeter János, a Kovászna Megyei Tanács
alelnöke, illetve Roman Grosos, a Kovászna Megyei Ifjúsági Igazgatóság
vezetője közösen döntöttek arról, melyik csapat képviselje Romániát
május 19-én, a Brüsszelben tartandó európai fordulón.
Az eredményhirdetés során Sógor Csaba EP-képviselő kifejtette: a zsűri döntésének értelmében a Hunyad megyei diákok vehetnek részt a végső megméretésen, és szállhatnak versenybe a többi uniós ország csapatával. „Egy nagyon tartalmas és látványos produkcióval léptek fel a Hunyad megyei diákok. Arra törekedtek, hogy ne csak a különböző népek kultúráját ábrázolják, hanem azok sajátos jegyeit is felvonultassák. Úgy gondoljuk, méltó versenytársai lesznek az Unió más tagállamaiból érkező csapatoknak ” - mondta a képviselő.