Székelyföldi áruk a Cora üzletlánc polcain

2010-05-08

Hamisíthatatlan székely termékek közül válogathatnak két héten keresztül a magyarországi Cora hipermarket vásárlói.A francia üzletlánc szolnoki, szegedi, miskolci, debreceni, budakalászi, fóti és törökbálinti áruházainak polcaira kerültek ki a székely termelők portékái.


A május 7-i megnyitón Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő is jelen volt.

Hargita Megye Tanácsa és a Magyar Hipermarket Kft közösen szervezte meg a Székely Heteket a Cora üzletláncban, amelynek keretében május 7. és május 22. között hét székelyföldi termelő árui közül válogathatnak a magyarországi vásárlók. A kínálat természetes ízesítésű sajtot, majonézt, mézet, áfonyaszörpöt, ásványvizet, almalevet és nápolyi szeletet, valamint helyi kerámiákat foglal magában.

Az esemény megnyitójára május 7-én, pénteken Törökbálinton került sor. Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke köszöntőjében elmondta, a Cora üzletlánccal való együttműködés amellett, hogy jelentős bemutatkozási lehetőséget kínál a székelyföldi termelőknek, saját értékeink népszerűsítését is elősegíti. Kertai István, a törökbálinti Cora áruház igazgatója beszédében hangsúlyozta, szívesen adnak helyet a székely készítményeknek, hiszen számukra fontos, hogy természetes és eredeti ízeket élvezhessenek a vásárlóik. 

Sógor Csaba EP-képviselő kiemelte, pár évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy egy budapesti áruház polcain székely termékek kapjanak helyet: a polgárok szabad közlekedése mellett, az áru szabad közlekedése is az Európai Unió egyik nagy vívmánya. Továbbá a képviselő arra bíztatta a magyarországiakat, hogy minél többen kóstolják meg a székely árukat, ne féljenek a messzebbről érkező kínálattól, hiszen ugyanolyan magyar földön termett, mint amilyen náluk is látható, és ugyanolyan magyar emberek készítették, mint amilyenek Magyarországon is élnek.

–Jelenleg a székelyföldi termékeknek alig egy töredéke van jelen ezeken a polcokon, ugyanis Székelyföld nem csupán Hargita megyéből áll. Bízunk benne, hogy a jövőben Kovászna és Maros megye termelői is be tudnak mutatkozni nem csak Magyarországon, hanem Brüsszelben és Párizsban is – mondta Sógor Csaba, aki azt is hozzátette: az Uniónak köszönhetjük, hogy magyar termelők és vásárlók, határon innen és határon túlról ismét együtt lehetünk.