Tisztelgés Európa népeinek szabadságvágya előtt
Ünnepi eseménysorozattal, hangversenyekkel és koszorúzással tisztelegnek
az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc emléke előtt ezen a
héten Brüsszelben.
Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a kezdeményezője a
Néppárti Magyar Delegációval közösen szervezett koncerteknek, melyekre
március 16-án az Európai Parlament Yehudi Menuhin térségében, illetve
március 17-én a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézetben kerül sor.
Műsoron mindkét este főleg magyar zeneszerzők művei szerepelnek, erdélyi
és kárpátaljai művészek előadásában. Az események záró mozzanataként
március 18-án, a helyi magyar közösség tagjainak jelenlétében, báró
Jósika Miklós házánál, az író-politikus emléktábláját a Magyar
Köztársaság brüsszeli nag ykövete és magyar ajkú európai parlamenti
képviselők koszorúzzák meg.
Burkaló Beáta, munkácsi zongoraművésznő, aki ezúttal kizárólag Liszt Ferenc műveiből játszik, zenei tanulmányait előbb az Ungvári Zádor Dezső zeneművészeti szakiskolában, majd később a Lembergi (Lvivi) Nemzeti Zeneakadémia zongoratanszékén folytatta, Chuprik Ethella növendékeként. Jelenleg a Munkácsi Állami Egyetem zongoratanára, aktív koncertező.
A Concordia vonósnégyest 1970-ben alapította Kolozsvárott Ágoston András, Márkos Albert, Márkos András és Miklós András. A vonósnégyes többször koncertezett Romániában, főként Erdélyben, valamint Európa számos országában. A klasszikus vonósnégyes-repertoár mellett a Concordiások ősbemutatót is vállaltak, főleg erdélyi zeneszerzők felkéréseinek téve eleget. Jelenlegi tagjai: Márkos Albert, Béres Melinda, Gherbanovschi Sorin és Ortenszky Gyula. Brüsszeli műsorukba Bartók Béla 44 hegedűduójából és Kodály Zoltán Duó című művéből válogattak, majd Orbán György Öt madrigál-jával, valamint a kolozsvári, szász nemzetiségű Hans Peter Türk Improvizáció című művével ismertetik meg a közönséget.
Sógor Csaba a márciusi események brüsszeli ünnepi hetére választókerületéből és kárpát-aljáról is hívott látogatókat.
"Március 15-ét, az 1848-49-es magyar forradalmat és szabadságharcot ünnepli nemcsak nyolc európai ország magyarsága, de mindenki, aki a szabadság, egyenlőség, testvériség hármas eszmeiségéért ma is síkra száll. Akkor másfél esztendőn keresztül Európa kis népei küzdöttek két birodalom hadseregével. Ma, itt, az Európai Unió szívében, a zene nemzetközi nyelvén tisztelgünk Európa népeinek szabadságvágya előtt" - mondotta a képviselő az eseménysorozatot nyitó beszédében.