Európai Parlamenti állásfoglalás a kínai jogsértések kapcsán

2009-11-28

A javaslat benyújtásának indítékaival kapcsolatban Sógor Csaba kifejtette, hogy a kisebbségi képviselők kötelessége minden békés lehetőséget megragadni a nemzeti kisebbségek helyzetének javítására.


A kilenc, Hszincsiang-Ujgur-tartománybeli ujgur lakos 2009. novemberben történt kivégzése széles körű visszhangot váltott ki világszerte. A nemzetközi közösség jelentős szereplői – többek között az Egyesült Nemzetek Szövetsége, az Európa Tanács és az Európai Unió Tanácsa – különböző határozatok és nyilatkozatok formájában, több ízben is elítélték a kínai kommunista rezsim azon erőszakos eszközeit, melyeknek kitűzött célja a mintegy 15–20 milliós lélekszámú ujgur nemzeti közösség megfélemlítése és beolvasztása.

Előzményként fontos megemlítenünk, hogy szintén a Képviselet Nélküli Népek és Nemzetek Egyesületének közbenjárásával 2009. szeptember 1-én a DROI bizottság Rebiya Kadeer asszonyt, az Ujgurok Világkongresszusának elnökét látta vendégül, aki köszönetet mondott az Európai Parlamentnek azért, hogy nyomást gyakorol a kínai hatóságokra, hiszen a turkesztáni ujgurok immár hatvan esztendeje kínai elnyomás alatt élnek, megfosztva emberi, nyelvi és vallási jogaiktól. Ezt követően Tőkés László EP-képviselő is fogadta brüsszeli irodájában Kadeer asszonyt, aki a képviselő segítségét kérte, hogy az EP és az EU központi intézményei nagyobb nyomást gyakoroljanak a kínai hatóságokra

Ezt követően és az emberi és kisebbségi jogok védelmének szellemében, a novemberi plenáris ülése keretében az Európai Parlament is napirendre tűzte az ujgur kivégzések határozott elítélését. Ily módon sürgősségi eljárásban került sor csütörtökön, november 26-án az emberi jogok megsértése, a demokrácia és a jogállamiság tárgyában rendezett, Kína – kisebbségi jogok és halálbüntetés címet viselő vitára.

A vitát az erdélyi magyar képviselők küldöttsége kezdeményezte. Tőkés László, Winkler Gyula és Sógor Csaba képviselők megegyeztek abban, hogy együttesen lépnek fel az ujgurok védelmében.

Tőkés László EP-képviselő mai felszólalásában megköszönte a támogató frakciók kiegészítéseit, valamint azt, hogy az erdélyi magyar képviselők kezdeményezése napirendre került, ugyanakkor értetlenségét fejezte ki a szocialisták visszalépését illetően. A püspök sajnálatát fejezte ki, hogy a tegnapelőtti egyeztetésen a szövegtervezetből egészében véve kigyomlálták a kommunista rezsimek bírálatára, valamint a kisebbségi közösségek védelmére vonatkozó részeket. „Az EU-nak végre őszintén és nyíltan szembe kellene néznie a kommunizmus visszahúzó örökségével és a napjainkban is tovább élő kommunizmussal – Kínában is.” – mondta Tőkés László.

A kezdeményezéssel kapcsolatban Winkler Gyula európai parlamenti képviselő elmondta: romániai magyarként természetesnek tartja, hogy felemelje hangját egy másik nemzeti kisebbség védelmében, egy olyan esetben, amikor az emberi jogok és tágabb értelemben a közösségi jogok súlyosan sérültek. Winkler úgy nyilatkozott: európai parlamenti képviselőként gyakran szembesülök azzal, hogy az Európai Unió érzékeny a más régióban, akár más kontinensen élő kisebbségi jogtiprásokkal kapcsolatban, ugyanakkor nem hajlandó az unión belüli közösségi jogok érvényesítését napirendre tűzni és felelősségteljesen tárgyalni a kisebbségi kérdésről.

A javaslat benyújtásának indítékaival kapcsolatban Sógor Csaba kifejtette, hogy a kisebbségi képviselők kötelessége minden békés lehetőséget megragadni a nemzeti kisebbségek helyzetének javítására. „Kína módszerei napjainkban elfogadhatatlannak minősülnek. Példát kell mutatnunk, demokratikus módszerekkel kell fellépnünk a globális kihívásokkal szemben és széleskörű erőfeszítéseket kell tennünk az egyetemes emberi jogok, valamint a közösségi kisebbségi jogok általános érvényesítése érdekében. Nekünk, erdélyi magyaroknak a kezünkben vannak e demokratikus eszközök és arra kell használnunk őket, hogy a hozzánk hasonló, kisebbségi helyzetben levők problémáinak felmutatása által saját ügyeinket is megismertessük az európai döntéshozókkal” –  nyilatkozta a képviselő.

A Képviselet Nélküli Népek és Nemzetek Egyesületének (Unrepresented Nations and People Organization/UNPO) munkatársaival – az UNPO a veszélyeztetett sorsú ujgurok következetes és elkötelezetten nemzetközi védelmezője – együttesen kidolgozott néppárti határozat javaslatát november 13-én a küldöttség hivatalos úton terjesztette az Európai Parlament emberjogi bizottságának (DROI) titkársága elé. Ezt követően, a Szocialista, Liberális, Egységes Európai Baloldal és az EFA/Zöldek önálló javaslatai alapján született meg a végleges határozat, melyet alább mellékelünk.

A szocialisták később visszaléptek a közös határozattervezettől, mert amint a vita kezdésekor Véronique De Keyser belga szocialista képviselőnő meglehetős vehemenciával megjegyezte, véleményük szerint ez a „zagyvaság” azokat a tibetieket és ujgurokat veszélyezteti, akiket meg szeretnének menteni. November 30-án sor kerül az EU-Kína csúcstalálkozóra, akkor a párbeszéd során fel lehet vetni ezeket a kérdéseket is. Joe Higgins ír képviselő, az Egységes Európai Baloldal részéről rámutatott, hogy ugyan Kínával a kereskedelem terén rendben vannak a dolgok, de minden más problémát a szőnyeg alá söpörnek. A munkásokat gyakorlatilag kizsákmányolják Kínában – az EU és az USA a szuperprofit érdekében asszisztál is ehhez. Laima Liucija Andrikienė litván néppárti képviselő kijelentette: Kína az emberi jogok tekintetében hátul kullog, a békés tüntetéseket is feloszlatják, sőt, mondhatni, brutálisan szétverik.

Az ujgurok kérdését érintve, a képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy napirenden vannak a kivégzések; véleménye szerint mindenféleképpen moratóriumot kellene elrendelni, az „Egy Kína”-politikát is felül kellene bírálni. Barbara Lochbihler német képviselőnő a  Zöldek/EFA frakciócsoport tagjaként elismerte, hogy Kína sokat változott az utóbbi években, de az emberi jogok védelmében nincs fejlődés. A kínai hatóságok etnikai, vallási hovatartozástól függetlenül üldözik az ellenzéket, ráadásul a tibetieket és az ujgurokat jobban elnyomják. A képviselőnő megállapította: Kína világbajnok a kivégzésekben – sokkal több bűntényt büntet halállal. Ezért szükségesnek tartaná, hogy Kína csatlakozzon a moratóriumhoz.

Ana Gomes portugál képviselő, a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetség tagja megemlítette, hogy tavaly, 2008-ban ez EP Szaharov-díját Hu Csia bebörtönzött kínai ellenzéki aktivista kapta, ennek kapcsán megerősítette: Kínában üldözik az ellenzéket, mindennapos gyakorlat a politikai elnyomás, megfélemlítés, kivégzés, pedig Kína az ENSZ tagja. Johannes Cornelis van Baalen holland képviselő is elvi alapon állva közölte, liberálisként ellenzik a halálbüntetést, amelyet Kína többek közt arra is felhasznál, hogy elnyomja a kisebbségeket. Charles Tannock brit képviselő szerint a konzervatív frakció a halálbüntetést lelkiismereti kérdésnek tartja. Filip Kaczmarek lengyel néppárti képviselő viszont figyelmeztette a november végi csúcstalálkozó miatt aggódó kollégákat arra, hogy nem lehet kettős mércét alkalmazni: az EP attól függetlenül védi a kisebbségek jogait, hogy kis vagy nagy ország sérti-e meg. A Berlini Fal lebontásának húszéves évfordulójához kapcsolódva kijelentette: ha Berlinben nem lettünk volna bátrak, akkor most nem lenne mit ünnepelnünk. Bernd Posselt  német néppárti képviselő ezt kiegészítendő kijelentette: nem zárja ki a jó kapcsolatot Kínával, az az elvárás, hogy tiszteletben tartsák az emberi szabadságjogokat. Reinhard Bütikofer, a Zöldek/ az Európai Szabad Szövetség Képviselőcsoportja német tagja amellett, hogy a halálbüntetés eltörlése mellett állt ki, megjegyezte, nem szabad Kínát kioktatni, vagy megkérdőjelezni a hozzáállását, netán karikatúrát csinálni a kérdésből. Például a határozattervezetben követelt tényleges autonómia kérdése most nem aktuális, inkább egy jövőbeli tényleges párbeszéd tárgya kellene, hogy legyen.

Miros³aw Piotrowski lengyel képviselő arra emlékeztetett: amikor Lengyelországban végre megtarthatták az első „kommunistamentes” változásokat, azzal egyidőben láthatták a tankokat Tienanmen téren. Nyugat-Európa akkor megtalálta a receptet Európa-szerte, hogyan lehet fellépni a kommunizmussal szemben, ezzel ellentétben Kínával szemben ez nem sikerült – lásd az olimpia körüli határozatlanságokat, huzavonát.

Karel De Gucht biztos, a fejlesztés és humanitárius segítségnyújtás felelőse zárszavában rámutatott: Kína fontos stratégiai partner, vele együtt lehet és kell fellépni a globális kihívások érdekében; ugyanakkor az emberi jogi kérdések fontosak, őszintén kell beszélni róluk. És ők minden fórumon, a legmagasabb szinten szóba is hozzák, például Pekingben novemberben már felvetették a halálbüntetések megszüntetését, a kisebbségi jogok tiszteletben tartását.

A plenáris végén az előterjesztett néppárti-liberális-Zöldek/EFA frakciók közös határozat-tervezetét megszavazták a képviselők (a szavazás kezdetekor a szocialisták frakciójának több tagja megerősítette: a frakció nem tartózkodik, hanem nem vesz részt a szavazáson.)


Strasbourg, 2009. november 26.


Erdélyi Magyar Képviselők Csoportja